Dr. Nagy István FM államtitkár Dr. Nagy István országgyűlési képviselő Fejlesztések a térségben - GYMS megye és Szigetköz Választás 2018

Lajta tengelysúlymérő ikerállomás átadása az M1-es autópályán, a biztonságos közlekedés jegyében

A létesítmény elsődleges célja, hogy az M1-es autópályán ki lehessen szűrni a túlterhelt, és ezáltal mind az út pályaszerkezetére, mind a többi közlekedőre veszélyt jelentő teherautókat. A 2018. január 26-án megrendezett ünnepségen jelen volt Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja és Kertesi Tamás, a NIF Zrt. műszaki igazgatója.

Az M1-es autópálya teherforgalma az elmúlt években jelentősen megnőtt. Közlekedésbiztonsági szempontok, valamit a nemzeti útvagyon védelmének érdekében, illetve a fuvarozók versenyegyenlőségének elősegítésének céljából szükségessé vált a tehergépjárművek tengelyterhelésének vizsgálata ezen a szakaszon.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kiemelte:

A megye és az ország gazdaságának nagy része az M1 autópályán keresztül bonyolódik le. Ez a fejlesztés rákényszeríti a teherautó-vezetőket, hogy betartsák a szabályokat, és így az személyautósok biztonságosan elérhetik céljaikat. Nem szabad elfelejteni, hogy a Lajta pihenőhely is megmaradt, de infrastrukturális fejlesztésen esett át, ami az utazók kényelmét szolgálja.

A Lajta Pihenő átépítése után alkalmassá vált a nehézforgalom ellenőrzésére. A NIF Zrt. ehhez nagy sebességű mozgás közbeni tengelyterhelés-mérő és forgalomszámláló rendszert, valamint tengelysúly- és össztömeg-mérő állomást alakított ki az M1 autópálya jobb és bal oldalán a kapcsolódó üzemi hírközlő rendszerrel.

A folyamat két lépcsőből áll.

  • A teljes teherforgalom kiterelésre kerül a főpályáról. A jobb oldalon a  gyűjtő-elosztó pálya elején, a bal oldalon pedig a „Bal oldali tengelysúly-mérőhely átmenő út” elején történik meg a tehergépjárművek előszelekciója aszfaltba épített érzékelők segítségével.
  • Az itt kiválasztott túlsúlygyanús járművek kerülnek kiterelésre és további ellenőrzésen esnek át a tengelysúly-mérőhelyen. A többi jármű autópályára történő dinamikus visszavezetése az átmenő úton történik.

A kitereléshez és a kiválasztáshoz 30 db változtatható jelzésű táblát telepítettek. A beruházás része ezeken felül egy tengelysúly- és össztömeg-mérő állomás mérlegházzal, mérőberendezésekkel kompletten, az ehhez kapcsolódó utakkal, parkolókkal.

A tengelysúlymérő állomást átadás után a Magyar Közút Nzrt. üzemelteti majd.

Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja hangsúlyozta:

A tengelysúlymérő állomás megépítésével nemzetközi kötelezettségünknek teszünk eleget. A fejlesztés eredményeként megvalósul az országba be- és kilépő teherautók ellenőrzése, és ez a gazdasági verseny egyenlőségét fogja szolgálni a biztonság mellett. A kormányhivatalnak az engedélyeztetési folyamatban volt nagy szerepe.

Kertesi Tamás, a NIF Zrt. műszaki igazgatója hozzátette:

Az építés során elkészítettünk 7501 m3 aszfaltburkolatot, 1607 m3 bazaltbeton burkolatot és 5889 m2 térkőburkolat. Telepítettünk 16 km szalagkorlátot, építettünk 12 db új portál szerkezetet, 30 db új változtatható jelzésképű táblát, 1600 méter faoszlopos védőkerítést, 77 darab fát és 5500 cserjét.

forrás: https://nif.hu