Dr. Nagy István országgyűlési képviselőjelölt Fejlesztések a térségben - GYMS megye és Szigetköz Fidesz Magyarország Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt Győr-Moson-Sopron megye 5.sz. egyéni választókerületének egyéni jelöltje Kövér László az Országgyűlés elnöke lakössági fórum magyar kormány Mosonmagyaróvár Választás 2018

Kövér László: „Magyarként való megmaradásunk most a tét.”

A puszta létünk, magyarként való megmaradásunk ebben a hazában a tétje az áprilisi választásoknak. – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Mosonmagyaróváron, aki dr. Nagy István képviselő-jelölt választási kampányának lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatót szombat délután.

A lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón dr. Nagy István beszélt az elmúlt időszakban, a kormány támogatásával a térségben megvalósult fejlesztésekről. Ezek közül kiemelte az önkormányzat adósságának eltörlését, a sportcsarnok megépítését, illetve számos intézmény felújítást, gazdasági fejlesztést. Hangsúlyozta:

az elmúlt időszakban több, mint 4 milliárd forint értékben valósultak meg ilyen beruházások a környéken. Ez a munka azonban még nem ért véget. A következő ciklus legfontosabb feladatai közé tartozik például a városi elkerülő út megépítése, illetve a vasúti felüljáró megvalósítása, amivel feltárható lesz az újabb ipari park. 

Dr. Nagy István kiemelte: mindezeket az eredményeket meg kell védeni és tovább folytatni, ezért kérik a választópolgárok felhatalmazását a megkezdett munka folytatásához.

A puszta létünk, magyarként való megmaradásunk ebben a hazában a tétje az áprilisi választásoknak. – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Mosonmagyaróváron

Kövér László arról beszélt, hogy az elkezdett munka folytatása mellett a mostani választásnak még nagyobb a tétje. Mint mondta:

Magyarország esetében minden egyes választás sorsdöntő volt a rendszerváltás óta. 2010 után az Orbán-kormány visszarántotta az országot a csőd széléről, és megalapozta a fejlődés lehetőségét. Az azt követő négy évben pedig olyan fejlődést mutatott az ország, amire az elmúlt évtizedekben nem volt példa.

A választásokat még nem nyertük meg. – hangsúlyozta a házelnök. Hozzátette:

2002-ben is jól mentek a dolgok Magyarországon, mégis a választások után a szocialisták és a szabad demokraták alakíthattak kormányt, majd az összeomlás szélére került az ország. Ez most sem lenne máshogy, hiszen jelenleg az ellenzéki pártok között nincs kormányképes alternatíva. Nincs programjuk és hiteles vezetőjük sem.

Az Országgyűlés elnöke utalt arra, hogy az elmúlt négy évben ezen pártok egyetlen olyan döntést sem szavaztak meg, ami az ország érdekeit képviselte. Így volt ez a migráció kérdésében is, amikor megpróbálták minden szinten megakadályozni a kormány intézkedéseit. Kövér László hangsúlyozta: éppen ezért a mostani választás tétje sokkal nagyobb a korábbiaknál. Mint mondta:

Ha most a 2002-es hibát ismét elkövetnék, nem lenne lehetőség az újrakezdésre. Nem csupán nyolc évet veszítenénk el, hanem mindent. A puszta létünk, magyarként való megmaradásunk ebben a hazában. Ez most a tét.

tette hozzá.

forrás: https://mosonvarmegye.net