Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejlesztések a térségben - GYMS megye és Szigetköz Felső-Duna mellékág-rendszerének árvízvédelme és vízpótlása I. ütem projektnyitó rendezvény környezet- és természetvédelem országgyűlési képviselői körzetem Szigetköz

Fejlesztik a Felső-Duna mellékág-rendszerének árvízvédelmét és vízpótlását

2018. július 11-én, a Felső-Duna mellékág-rendszerének árvízvédelme és vízpótlása I. ütem projektnyitó rendezvényén vett részt Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője, Dunaszigeten. Az eseményt az ugyancsak beavatkozást igénylő Kőhíd környezetében tartották. 

Azt láthatjuk, hogy ha egy térség összefog, akkor csodákra képes! Amit most itt tapasztalhatunk, az a csoda megnyilvánulása. Az a tény, hogy ma itt stabilizáljuk a helyzetet, és további fejlesztéseket tudunk létrehozni, az mind ennek a közös összefogásnak az eredménye. Köszönet az itt élőknek ezért a tenni és élni akarásért!

Állami tulajdonú létesítmények fejlesztésével és a mellékágak kotrásával, 1,9 milliárd forint európai uniós támogatásból javítják a Felső-Duna mellékág-rendszerének árvízvédelmét és vízpótlását.

 

 

A fejlesztéssel nő a térség környezetbiztonsága, javul a környezet állapota. Az árvíz, a belvíz és a helyi vízkár általi veszélyeztetettség csökken, és a fejlesztés elősegíti a települési önkormányzatok és a vízügyi szakmai szervezetek közötti együttműködést.

Elmondta, hogy a 2021 februárjáig tartó fejlesztés hét települést érint – Rajka, Dunakiliti, Dunasziget, Kisbodak, Dunaremete, Lipót és Ásványráró -, amelyekben összesen 9313-an élnek. A vízgazdálkodási fejlesztésbe bevont terület 11 500 hektár.
    

A megvalósuló programelemeket részletezve a miniszter közölte, hogy a kotrásokkal 34 helyszínen javul a mellékágak vízellátása, ami a tervek szerint mintegy 55 ezer köbmétert érint. Élővé válik Dunakilitin a Lénai-ág és a Benda-ág. 
    Az árvízlevezetés javítása érdekében egyebek mellett kedvezőbbé teszik a doborgazi átvágás és a dunaszigeti Disznósi-ág felső rávezető szelvényeit és átalakítják a mellékágrendszer műtárgyait
 

Emelik a cikolaszigeti Kőhíd és a kisbodaki Szent Kristóf híd nevű vízszintszabályozó műtárgyak pályaszerkezetét, hidakká építik át a doborgazszigeti Schiszler átereszt és az ásványrárói Szilfási átereszt.

Mindezek mellett tizennégy vízrajzi állomást újítanak fel és egy új vízmércét építenek. 
    Az agrárminiszter elmondta

a fejlesztéssel lehetővé válik, hogy a jövően olyan komplex hasznosításokat tervezzenek, amelyek érintik a természetvédelmet, az erdészetet, a vadgazdálkodást, a halászatot, a turisztikát, a mezőgazdaságot és a hajózást. 
  Így a Duna meghatározza a térség összképét, “szép tájat és gazdag élővilágot ad”, de áradáskor zabolázatlan tud lenni. Ez a beruházás, “ami a természet hatalmasságát és az emberek környezet iránti felelősségét jelképezi”, az egész térséget pozitívan fogja érinteni.

   

 

Németh Tamás projektvezető elmondta, hogy a védett és fokozottan védett területeken a lehető legrövidebb idejű építésre törekszenek. A mederkotrásokból kikerülő anyagot az árvízvédelmi töltésbe fogják beépíteni. 

    A projekt beruházója az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által alkotott konzorcium.

Forrás: mti

Fotó: Bánhegyi István és Pelsőczy Csaba