Agrárminiszter bjelovári őszi nemzetközi vásár

Elismerést kapott a magyar agrárminiszter Bjelovárban

Nagy István magyar agrárminisztert is kitüntették a bjelovári az őszi nemzetközi vásáron, amely Davorin Posavac vásárigazgató szerint legalább 50 ezer látogatót vonzott.
 
 

 

A többnapos rendezvényen, szombaton Huszti Gábor, Somogy Megye Közgyűlésének alelnöke mutatta be Somogyot. A jelentős érdeklődés arról is tanúskodott, hogy az évek óta jelen lévő magyar kiállítók megalapozták hazánk jó hírét. No persze a somogyi kortyok és falatok is népszerűsítettek bennünket. Az idén Buzsák és Igal „kincseit” csodálhatták meg a vásárlátogatók. Zajos volt a siker.
Akár diplomáciai eredménynek is nevezhető, hogy elismerést kapott a magyar agrárminiszter, Nagy István. Az adományozók a magyar politikusnak még államtitkárként végzett munkájáért mondtak köszönetet. Annak idején ugyanis ő volt az, aki engedélyezte a gidrán ló tenyésztését Horvátországban. Az aukciós csarnokban a Mária Terézia határőr Huszár Hagyományőrző Egység bemutatót tartott a magyar miniszter tiszteletére, majd ő adta át az egyik díjat egy csodálatos paripának és idomárjának.

 

Nagy István Móring József Attila országgyűlési képviselő – aki a horvát-magyar kapcsolatok fejlesztésének motorja – invitálására és meghívására érkezett a bjelovári vásárba, ahol részt vett Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke is. A miniszter és kísérete a vásárigazgató tájékoztatója után meglátogatta a vásárt, találkozott Damir Bajs főispánnal, s sokat időzött a standokon és sok olyan tapasztalatot szerzett, amely hazánkban is hasznosítható.

 

Nagy érdeklődést mutatott a mezőgépgyártókkal való együttműködés lehetősége iránt, különösen figyelemre méltónak és követendőnek ítélte a bjelovári önkormányzat gyakorlatát. Ott sikerült ugyanis megoldani, hogy helyi termékek kerüljenek az óvodások, iskolások asztalára, amelyek ára a multik árainál 5 százalékkal olcsóbbak. Így a bjelovári gyerekek ismert, kiváló minőségű és ellenőrzött húsipari termékeket, tejtermékeket, zöldséget és gyümölcsöt fogyaszthatnak. Nagy István azt is felvetette és Móring József Attila, valamint Biró Norbert figyelmébe ajánlotta, hogy tanulmányozzák, hogyan lehetne ezt idehaza is megcsinálni. Ez a megoldás azért is érdekes, mert így kikerül a rendszerből számos kereskedelmi lánc, ráadásul gyorsabb, ellenőrizhetőbb a termékek útja.

forrás: www.sonline.hu