Agrárminiszter Bősárkány in memoriam 1956 ünnepi megemlékezés

In memoriam 1956

2018. október 23-án Nagy István miniszter Bősárkány településén emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire. 

Az ünnepi szentmise után – melyet Wolf Pál Péter plébános celebrált -, az agrártárca vezetője Szalay Imre polgármesterrel közösen helyezte el az emlékezés koszorúját a 2006-ban állított 56-os Emlékműnél, a Fő téren.

Az ezt követő megemlékezésen a miniszter beszédében úgy fogalmazott

Aki elveszíti az emlékeit, az elveszíti a tájékozódási képességét. Az emlékezet minden társadalmi fejlődés feltétele, ez az alapja a helyes önbecsülésnek. Csak az emlékezet segít ébren tartani bennünk azt az alapvető kérdést, hogy honnan jöttünk, hová tartunk? Emlékezet nélkül sérülne az identitás és ennek következtében elveszne a nemzet jövőjébe vetett hitünk.
Minden nemzeti közösség árvaságra juthat, ha emlékezetét – ilyen vagy olyan megfontolásból – veszni hagyja. Ha bűnösen tékozolja. Így aztán mi más is lehetett volna a célja a második világégést követően a hazánkban megszilárdult diktatúra vezetőinek, mint nemzeti emlékezetünk törlése és hamisítása.
A magyar nép kényszerítve feledte a keresztény értékrendjén nyugvó szellemi-lelki hagyományait, és olyan börtönné vált, ahol az olajozottan működő, elnyomó hatalmi gépezet tevékenységének eredményeként irodalmunkból, közéletünkből kiirtott és üldözött minden nemzeti gondolatot és nemzeti érzést. Nem véletlen tehát, hogy olyan erős és elementáris erejű ellenállást váltott ki szabadságvágyunk, szabadság iránti elkötelezettségünk, mely 1956. október 23-án egységbe kovácsolta a nemzetet.

in memoriam 1956, koszorúzás

 

A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy nem csak Mosonmagyaróváron, de itt, Bősárkányban is, a fiatalok, amikor megérezték a függetlenség szelét, áthatotta őket a bátorság, és nyíltan szembeálltak a diktatúrával. Világosan és érthetően nemet mondtak a nemzetvesztő politikára.
Bizony korán felismerték, hogy „a forradalom elsősorban nem azt jelenteti, hogy fegyvert fognak a pesti srácok. Vagy, hogy benzines palackokat dobálnak a tankokra.” Nem az elnyomó ellen fordítandó erőszakot jelentette a forradalom, hanem a sokakban egyszerre megérlelendő elszántságot: azt, hogy a bátorság  felülkerekedett a nemzetet sújtó megfélemlítésen. Büszkén és bátran született újjá a nemzet.

Tamási Áron így fogalmazta ez meg 1956-ban: „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Erkölcs legyen a munkánk talpköve, műveinkben pedig találjon értelmet és formát a nép alkotóereje, az emberség és eszméivel a kor.”
Ezek a pillanatok, napok és hetek arra késztették a forradalom ifjúságát, hogy a magyar szabadságért és függetlenségért életüket is olyan bátran áldozzák a nemzet oltárán, mint amilyen bátran álltak a barikádokon. A szabadság ott kezdődött, ahol megszűnt a félelem.

in memoriam 1956

 

Úgy cselekedtek, mintha Zrínyi Miklós Tábori kis tractájából léptek volna elő. Úgy és ahhoz hűen, ahogy a nagy költő és hadvezér megírta a zászlótartó kötelességéről szóló példáját. „Ha a zászlótartó zászlót tartó jobb karja megsebesül a csatában, akkor vegye át a bal kezébe. Ha azt is úgy sebzi meg az ellenség, hogy nem bírja tovább tartani, vegye a zászlót a fogai közé.
Végül pedig, ha annyira meggyengül az újabb sebektől, hogy nem bírja tovább emelni a zászlót, akkor csavarja a teste köré, abban feküdjön le, és úgy várja a halált.”

’56 hősei is trikolórba burkolózva álltak szemben a zsarnoksággal. Vállalták a küldetést, hogy minél több embernek elmondják az igazságot, és velük együtt közösen felébresszék a nemzet lelkiismeretét. Többé nem akartak olyan hazában élni, ahol mostohán bántak a nemzettel.

Az emlékezet minden társadalmi fejlődés feltétele, ez az alapja a helyes önbecsülésnek.

 

Őszi forradalmunk az egyik legszebb történelmi tett, olyan, amely a mai napig formálja gondolkodásunkat. „Bár eltiporták, de visszavonhatatlanul megtörtént. Akkor is győzött, ha leverték, ha vérbe fojtották, ha megtiporták és megalázták emlékét.”
Igen, győzelmet aratott, mert visszaadta a II. világháborúban megnyomorított, erkölcsi értékeit vesztett világnak a szabadságba és a nemzeti méltóságba vetett hitét. John W. F. Dulles amerikai diplomata így fogalmazott a dallasi világpolitikai tanács előtt, a magyar forradalom és szabadságharc első évfordulóján:
„… a hősi magyar nép… a Vörös Hadsereg páncélosainak halált osztó tüzével száll szembe. Ezek a hazafiak magánál az életnél is többre becsülik a szabadságot. És minden a szabadságot békében élvező ember ünnepélyes kötelessége, hogy minden igazán hasznos eszközt megragadjon, hogy ne hiába haljanak meg a szabadságért életüket feláldozók.”

Az októberi fényes napokat, ahogy a forradalom áldozatainak emléket állító költő írja, árulás és tragédia követte. Ennek leleplezését épp a forradalom tisztasága követelte meg tőlünk, az utókortól. Még most is, több mint hatvan éve, ez az erkölcsi parancs vezeti költőinket,
íróinkat és a társadalmunkért felelősen gondolkodókat, akik szakrális-monumentális igénnyel idézik meg forradalmunk ismert és máig névtelen hőseit. Ez az őszinte és tiszta, hitelre törekvő emlékezet szolgálja egyedül a nemzet történelmi tudatának és önismeretének gyógyítását. Sajnos, azonban volt idő, amikor üzenetét kisajátították és voltak évek, amikor meggyalázták azt.
Az utókor árulása arra már nem volt elég, hogy szembe szálljon kultúránk értékóvó és közösségépítő erejével. Mert azt tanultuk és tapasztaltuk, hogy egyedül a kultúra, s kiemelten is a magyar irodalom volt képes összeforrasztani mindazt, amit idegen hatalmak, az önkény vagy a háborúk szelleme romboltak le nemzetünkben.

ünnepi megemlékezés Bősárkányban a helyi Általános Iskola tanulóival

 

Nekünk pedig felelősséggel kell óvnunk szellemi örökségünket, mert nem csak materiális javakat kell hagynunk az utókorra, hanem olyan lelki segítséget, melyet nehéz helyzetükben használhatnak, hogy képesek legyenek felfedezni magukban az önvalót. Ma talán még elengedhetetlenebb kötelességünk, hogy megőrizzük és továbbörökítsük múltunk tanulságait, a nemzet egységéért vértanúságot vállaló hőseink nevét, és életpéldájukkal is gyarapítsuk nemzetünk könyvtárát, múzeumát.
„Ma Magyarországon szabadságban és biztonságban élünk, van magunk választotta, reményteli jövőnk – szemben a diktatúrával, amelyben csak lefojtott életerők voltak és bedeszkázott égbolt.” Az elmúlt évek során verejtékes munkával építettük újjá az országot.
Felelősséggel és cselekvő akaraterővel erősítettük meg keresztény gyökereinkből fakadó nemzeti hagyományainkat.
Mindezt azért tettük, mert lelkünk, érzésünk, Babits Mihály szavaival élve, olyan örökséget kapott, melyet nem dobhatunk el. A világot nem szegényíthetjük, különben hogy szolgálhatnánk népünket, ha meg nem őrzünk minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja.
1956 a felelősségvállalásra tanít minket. Arra, hogy nemzeti közösségünket csak úgy tarthatjuk egyben, ha megerősítjük a családokat, a nemzet legfontosabb egységét. Hiszen mi más lehetne egy társadalom legfőbb ereje, mint a gyermek, akinek szükséges van a családja szeretetére, a társadalom megbecsülésére, az általa nyújtott biztonságra, támaszra, segítségre.

Csak a családban lehet megtapasztalni a szeretetközösség erejét.
Felelősen kell támogatnunk minden olyan kezdeményezést, amelynek alapja a karitatív gondoskodás, a társadalmi szolidaritás. Ez a tevékeny szeretet az emberség és az egymás iránti tisztelet eszméjéből ered, és áthatja nemzetünk több mint ezer éves örökségét. Elég csak az elmúlt század két nagy világégésére vagy forradalmunkra gondolni ahhoz, hogy elmondhassuk, emberhez méltó, teljes életet élni csak az önként és másokért vállalt nemes szolgálattal lehet. Ez a szolidaritás hatja át döntéseinket akkor is, amikor támogatjuk a háború
sújtotta országok újjáépítését, mert csak akkor növekedhet hazánk és minden nemzeti közösség, ha képesek egymást támogatni. Ahhoz pedig elengedhetetlen, hogy minden ember békében élhessen a saját hazájában.

A szabadság sohasem öncélú. Nekünk minden nap felelősséggel kell formálnunk a szuverén magyar államot. Soha többé nem mondhatunk le a függetlenségünkről. Csak akkor élhetünk békében és biztonságban, ha szilárdak maradunk a Nemzet szolgálatában.

Ez a mai tiszteletadás számomra hidat képez a múlt és a jövő között, mert hiszem, hogy a történelem tanulságai gyermekeinket a béke és a szabadság, a szolidaritás eszméinek megismerésére indítja, és hiszem, hogy 1956 szellemiségét nem feledve építik majd tovább a jövőt. Ezt a szolgálatot nem kell egyedül vállalniuk. Támaszuk is lesz.
Mert a forradalom hősei megálltak az időben. Romolhatatlan arccal, örök fiatalon; az Ady emlegette strázsán, hogy majd a legnagyobb csillag fényénél ismét megmutatkozzanak nekünk, példát adva az örök hűségből.

ünnepi műsor Bősárkányban a helyi Általános Iskola 8. osztályos tanulóival

 

A megemlékezést a helyi Általános Iskola 8. osztályos tanulóinak műsora zárta. 

fotó: Bánhegyi István