Agrárminiszter Mosonmagyaróvár Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar

200 éves az agrárképzés Mosonmagyaróváron – előadás

„Fenntartható agrárium és környezet – az Óvári Akadémia 200 éves – múlt, jelen, jövő” jubileumi konferencia 

Dr. Nagy István agrárminiszter előadása

 

Bevezető gondolatok – Magyaróvár „a hazai mezőgazdasági tudományos kutatás bölcsője”

 

A szakmai eredményeket mindig az előző korok oktatási-nevelési színvonala határozza meg, így van ez az agráriumban is. Az alkotói környezet minőségét, egy közösség munkakultúráját az öröklött tudás és az abból fakadó kötelességtudat alapozza meg. A történelem, mikor a múltra veti fényét, a jelent is megvilágítja – mondta Eötvös Loránd híres egyetemi székfoglalójában. S valóban nem hiszem, hogy egy egyetem lényegét és feladatát jobban meg lehetne határozni, mint az egyetemek fejlődésének történetével.

Az európai civilizáció bölcsője az antik görög és római kultúra, melynek vívmányait és örökségét Bizánc és Itália mentette át Európa keresztény középkorába. Ennek hatására jött létre a XI. század végén és a XII. században a nyugati kereszténység két különleges szellemi központja, a bolognai és a párizsi egyetem. Ennek a két központnak köszönhetően szerte Európában egyetemalapítási hullám vette kezdetét, amely a XIV. században érte el Közép-Európát, a prágai, a krakkói, a bécsi egyetemek mellett, erre az időre esnek az első magyarországi egyetemalapítások is. Nagy Lajos 1367-ben Pécsett, Zsigmond 1395-ben, majd 1410-ben Óbudán, Mátyás király pedig 1465-ben Pozsonyban alapított egyetemet, bár sajnos, ezen hazai egyetemek csak rövid ideig működtek. A XVI. század folyamán Magyarországon is a reformáció adott új irányt az művelődésnek.

A magyar protestáns szellemi élet szempontjából kiemelkedő szerepe volt Wittenberg egyetemének, bár Heidelbergben, Utrechtben, Genfben is tanultak magyarok. Létrejöttek református kollégiumok is, Sárospatakon például, melyek a magyarországi művelődés fontos, kezdeményező tényezőivé váltak.

A magyar egyetem hiányát Pázmány Péter bíboros szüntette meg, amikor is 1635. május 12-én aláírta az azóta is folyamatosan működő magyar egyetem alapítólevelét. „A kezdetnek e korszakában világosan tűnik még elénk az az egyszerű viszony, amelyben az egyetem a társadalomhoz s az élet egyéb tényezőihez állott. Az egyetem tanított mindent, amit ő maga tudásra méltónak talált, a társadalom pedig hasznát vette a tanult embereknek – ha nem is éppen minden tudományuknak.”

A későbbiekben a tudomány határt nem ismerő terjeszkedése azt eredményezte, hogy az enciklopédikus tanulmányok helyébe szaktanulmányok léptek, s az élet követelményeinek fokozódása miatt a gyakorlati foglalkozások is szakszerűbbekké váltak – írta Eötvös Loránd.

Így történt ez az első mezőgazdasági felsőoktatási intézmény, a Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magánintézet 1818-as alapításakor is. Európa első, folyamatosan működő agrár-felsőoktatási tanintézményét azzal a céllal hozták létre, hogy mind több képzett, kiváló elméleti és gyakorlati tudással felvértezett mezőgazdász érvényesülhessen, dolgozhasson a hazai nagybirtokokon.

 

200 éves az agrárképzés Mosonmagyaróváron – XXXVII. Óvári Tudományos Napok

 

Berzsenyi Dániel így fogalmazta meg ezt a törekvést:

Elgondolván, mennyire függ nemzetünk egész jólléte mezei gazdaságunk virágzásátul,… szívemelő örömmel és nagy reményekkel telve kell látnunk mindazon bölcs intézeteket, melyek által időnkben nemeslelkű nagyjaink a mezei szorgalom ügyét a legszentebb hűséggel ápolják, mindazon bölcs útmutatásokat, melyek a legfőbb nemzeti ügynek különféle akadályait és védszereit ösmertetni ügyekeznek.”

A jogelőd intézet így aztán néhány évtized alatt magas presztízst vívott ki magának az ország életében. Ennek, és kiemelt stratégiai szerepének köszönhetően 1850-ben Magyaróvári Császári és Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézet (1850-1869) néven, a 35 milliós Habsburg Birodalom egyetlen agrár-felsőoktatási tanintézeteként működött tovább, s büszkén mondhatjuk, ez az intézmény egész Közép-Európa mezőgazdaságára és annak fejlődésére is hatással volt.

Nemzetközi elismertségét jelezte, hogy Európa szinte minden országából érkeztek hallgatók Magyaróvárra. (Az ELTE és az MTA közös kiadványa szerint Magyaróvár az előkelő harmadik helyet foglalja el az 1919-ig Magyarországon tanulmányokat folytató külföldi diákok létszámát tekintve.)

Az időközben alapított hasonló magyar intézetek mellett (Keszthely – 1865; Debrecen – 1868; Kolozsvár – 1869, majd Kassa – 1875) elsőként emelték akadémiai rangra a magyaróvári kar jogelődjét 1874-ben. Hivatalos elnevezése Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia (1874-1942) lett, amely Magyarország egyetlen agrár-felsőoktatási tanintézete volt egészen 1906-ig. 1884-ben a német nyelvű évfolyamok megszüntetésével lezárult a két tannyelvű képzés a tanintézetben, azóta az oktatás nyelve kizárólag a magyar – ennek ellenére továbbra is számos külföldi hallgató látogatta az iskolát.

Az Akadémia mellett a századforduló időszakában létesülő, gomba módra szaporodó különböző kutatóintézetek jelentették a mai magyar agrárkutatás igazi megindulását, így Magyaróvár „a hazai mezőgazdasági tudományos kutatás bölcsőjévé”, igazi fellegvárává vált. A kutatóhelyek jogutódjai közül a mai napig városunkban található az 1903-ban létrehozott Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet – a híres Óvári és Pannónia sajtok szülőhelye, Európa egyike első ilyen jellegű intézménye. Ez az intézmény hősöket adott az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban a hazának, hősöket az I. majd a II. világégésben, és vértanúkat 1956. október 26-án.

Engedjék meg, hogy bevezető gondolatsorom végén az Országos Magyar Gazdasági Egyesület alapszabályának 36-dik paragrafusából idézzek:

„A mint egy részről csak igazságos és méltányos, hogy egyes egyéneknek a hazai mezőgazdaság előmozdítása s az e czélra szerzett érdemei hálás emlékezetben tartassanak; ugy más részről az utónemzedékre szintén csak üdvös és buzditó hatással lehet, ha ősei szép és különösen kiváló tetteinek emléke mintegy örökségül őriztetik meg számára.”

Valóban igaz tehát a tétel az immár 200 éves felsőoktatási intézményünk esetében is, hogy azzal a szellemi tőkével, amit az elődöktől kapott, jól és ember próbáló időkben áldozatosan gazdálkodott.

 

200 éves az agrárképzés Mosonmagyaróváron – XXXVII. Óvári Tudományos Napok

 

„Egyetem az új humanizmusért” – oktatás-kutatás, innováció, szolgálat

 

A nagy kérdés ma Magyarországon: hogyan lehet kialakítani a köz érdekét szolgáló, nagy szellemi vagyont birtokló oktatási intézményeket, és hogyan lehet bennük megerősíteni a minőséget, az értékes emberi erényeket képviselő szakembereket, a jövőért felelősségvállalásra kész kutatókat.

Ez a kérdés már száz évvel ezelőtt is foglalkoztatta a nagy gondolkodókat. Amint nincsen e földön két egyforma falevél, úgy nincsen két egyforma beteg vagy két egyforma peres ügy: azért a kiművelt emberfőktől többet kell kívánnunk, mint azt, hogy mások tudománya alkotta mintákat alkalmazni tudjon; szükséges, hogy a magáéból is tudjon valamit hozzáadni. Mert a nemzet jövője az iskolákban dől el.

Bár már elcsépeltnek tűnhet, mégis elismétlem itt Önök előtt is: a magyar gazdaság három pilléren nyugszik: az első a magyar emberek elkötelezettsége, szorgalma, tehetsége és munkabírása, második a föld, és végül, de nem utolsó sorban, a víz.

Mindhárom pillér a magyar agrár-felsőoktatás versenyképességén is alapszik, amely ugyanakkor nem lehet ellentétes jövőnk, földünk megóvását felelősséggel vállaló egyetem küldetésével.

„Az elmúlt fél évszázadban a tudományos eredmények és a technika fejlődése minden emberi képzeletet felülmúlt. Az emberiség az elsajátított tudásanyagban, a megvalósított eszközökben és a kifejlesztett technológiákban szinte végtelen mennyiségű lehetőséget halmozott fel, ugyanakkor a globalizálódó gazdaság a világot egyre áttekinthetetlenebbé, döntéseinek következményeit pedig kiszámíthatatlanná tette.” (Klinghammer István)

 

200 éves az agrárképzés Mosonmagyaróváron – XXXVII. Óvári Tudományos Napok

 

Érezzük, látjuk és tapasztaljuk, a tudományok és technológiák fejlődése félelmetes lehetőséget adott az ember kezébe, amely földünk erőforrásait gyengítette, bizonyos értelemben elherdálta. Szembe kell néznünk a következményekkel, a klímaváltozás földünkre és vizeinkre gyakorolt hatásaival. Ez a XXI. század nagy feladata. Ez pedig együtt jár azzal is, hogy tudatosítanunk kell a tudomány korlátait, és biztosítanunk kell az emberhez méltó és az értelem szolgálatába állított kutatásokat. Ez az agrárképzés régi-új iránya, egyetem az új humanizmusért. Így kapcsolódik a múlt és a hagyomány a jelen kihívásai közepette is helytálló, hosszú távra tekintő magyar felsőoktatással, és az arra épülő agráriummal.

A magyar mezőgazdaság öröksége és teljesítménye alapján a magyar gazdaság húzóágazata lehet. Ezért a stratégiában gondolkodó gazdasági szereplőknek be kell látniuk, ahhoz, hogy világpiaci tendenciákhoz igazíthassák versenyképességüket, elengedhetetlenek a technológiai fejlesztések és a piaci szereplők közötti együttműködés, azaz az integráció erősítése. Ma még inkább igaz az a tétel is, hogy az agrárszektor minden szereplője egymásra van utalva.

A nemzetstratégiai célunk nem változott: a Közép-Európába silányabb minőségben érkező dömpingáruk helyett mi, magyarok hosszú távon legyünk képesek jó minőségű magyar élelmiszert előállítani. Jó úton haladunk. Büszkén mondhatjuk, a magyar mezőgazdaság termelékenysége 2010 óta növekszik, ami uniós összehasonlításban is figyelemre méltó: 2010 és 2017 között az agrárexport közel kétharmadával, az agrár külkereskedelmi többlet majdnem 70 százalékkal növekedett. Célunkhoz mérten, az elmúlt hét évben – a magyar történelemben is példátlan módon – nagyszabású támogatási rendszert vezettünk be. A hazai termelők 2017-ben a közvetlen támogatások révén a 2010-es értéknél 52 százalékkal több, vagyis 396 milliárd forinthoz jutottak. Emellett a Vidékfejlesztési Program keretében elérhető mintegy 1300 milliárd forint – a többi uniós tagállamhoz képest kiemelkedően magas arányban – több mint 50 százalékban, kifejezetten az agrárberuházások megvalósulását segíti.

 

200 éves az agrárképzés Mosonmagyaróváron – XXXVII. Óvári Tudományos Napok

 

Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, mint a gazdaság szinte minden területén, a mezőgazdaságban is komoly kihívást jelent az agrárnépesség elöregedése. Ezért a versenyképesség javítása érdekében kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a fiatal és megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező termelők fejleszteni tudják a vállalkozásaikat. Ezt a célt pedig a magas szakmai színvonalú felsőoktatási intézményeink nélkül nem tudjuk elérni.

Ne feledjük, a magyar mezőgazdaság hosszú távú fejlődésének egyik elengedhetetlen feltétele egy, a piaci igényeket figyelembe vevő duális szakképzési rendszer kifejlesztése, melynek során kiemelt figyelmet kell fordítani a felnőttképzés területére.

A magyar agrár-felsőoktatás nem csak az oktatás-kutatás, innováció területén legfőbb partnerünk, hanem szolgáltató jellege miatt, az egyik legfontosabb kapcsolati tőkénk is. Mert felsőoktatási intézményeink egyedülálló módon kapcsolják össze az agrárfelsőoktatást-kutatást, a takarmányiparral, az állategészségüggyel, az élelmiszeriparral és az agrárfinanszírozást képviselő szakmai szervezetekkel, vállalkozásokkal. Olyan partnerhálózatot alakítottak ki, amely valódi értéket képvisel, nem csak a magyar agrárium, de a magyar gazdaság számára is.

Az egyetem hivatása, hogy olyan környezetet formáljon, ahol a tudományt művelik, olyan hellyé formálja, ahol a személyiség úgy bontakozhat ki, hogy késztetést találjon ne csak környezete és egyéni ambíciói, hanem a társadalom szolgálatára is. Ebben rejlik nemzetünk egyik legfőbb értéke a magyar egyetemi kultúra, mert embert és jövőt formáló hatása van, mellyel nemzetünk gazdasági és kulturális erejének megőrzésén és gyarapításán fáradozik, ezért kötelességünk támogatni és segíteni törekvéseit.

 

200 éves az agrárképzés Mosonmagyaróváron – XXXVII. Óvári Tudományos Napok

 

Fenntartható fejlődés a változó környezetben –záró gondolat

 

Kultúránk történelmi tapasztalata, hogy a tartós jelenlétre számító igazi érték mindig messziről jön, gazdag gyökérzetből táplálkozik, gazdag hagyományt foglal magába és újít meg. Ilyen értékünk a magyar egyetemi kultúra, amely nemzeti hagyományaink gyarapításán túl nemzetünk megmaradásáért vállalt kötelezettségünk is. Öröksége nem kevesebb, minthogy gyermekeink emberi méltóságát megőrizze, s azon keresztül nemzeti és európai identitástudatukat erősítse. Ezt a hagyományt felsőoktatási intézményeink ma is méltó módon őrzik és adják tovább a következő generációknak.

Az egyetlen, ami a világban és Európában versenyképességünk alapja lehet, az a nyersanyag, amelyben egyedülálló módon gazdagok vagyunk, s amely – írja a professzor, nem véges, mert újratermelhető. Ez a kiművelt emberfő. Nemzeti érdekünk tehát, hogy az egyetem küldetését támogassuk, feladatát minden időben biztosítani tudjuk. Ebben rejlik a fenntartható fejlődés.

„A tudós hazája széles e világ, szoktuk mondani; de ne feledjük soha, hogy Magyarország is ehhez a világhoz tartozik.” Nemzeti hagyományaink ismerete, számontartása éppúgy erkölcsi kötelessége a tudósnak, mint új eredményeinek, felismeréseinek állandó megmérése a nagyvilág tudományának érvényes mércéjével. Önkörünkbe zárkózni éppúgy hiba, mint elfelejtkezni arról: csak önkörünkben vagyunk s lehetünk tökéletes értékűek.

Ez az erkölcsi parancs vezette az elmúlt évszázadokban egyetemeink vezetőit és oktatóit, kiknek kiemelkedő szakmai munkáját elhivatottságuk és az emberiesség eszméje határozta meg. És ezek a tulajdonságok jellemzik ma is az egyetemi polgárságot, hiszen az Élet ügyének talán egyik leghasznosabb szolgája az az egyetemi tanár és oktató, aki a legveszélyeztetettebb pontot őrzi, hiszen jövőnk végítélete lenne – írta Babits Mihály, ha gyermekeinkkel és kultúrájukkal, tanulmányaikkal és morális emberségükkel senki sem törődne.

Amint bizonyos, hogy a tudomány hatalom, mely nélkül Európában ma egy nemzet sem élhet, úgy bizonyos az is, hogy a tudományban haladni csak az tud, aki az igazságot magáért az igazságért és nem mellékérdekből keresi – mondta Eötvös Loránd.

„Vannak helyzetek, melyekben fáradságunk jutalma nem a siker, hanem csak azon meggyőződés, hogy kötelességünket teljesítettük…”