Agrárminiszter Dr. Nagy István országgyűlési képviselő Kunsziget országgyűlési képviselői körzetem Öttevény

Kerékpárút átadás Öttevény és Kunsziget között

2018. november 16-án került sor az „Öttevény-Kunsziget közötti kerékpárforgalmi útvonal kialakítása” című (TOP-3.1.1-15-GM1-2016-00009 kódszámú) pályázatból megépített kerékpárút avatására. A beruházás teljes költsége 120 millió forint, melyből 97 millió forint állami támogatás. A különbözetet Öttevény 72%-ban, Kunsziget községe 28%-ban vállalta.

Kerékpárút átadás Öttevény és Kunsziget között

 

Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte:

Nagyon jó érzés együtt örülni annak, hogy újabb beruházással gazdagodott ez a térség. 1936 m kerékpárút készült el Öttevény és Kunsziget között, melynek megvalósulását a magyar állam 97 millió forinttal segítette. Ebben a térségben kevés olyan 97 millió forint van, ami hasznosabb és nagyobb értéket szolgálna, mint ez a beruházás, hiszen nem csak a munkába járást és az egymással való gyakoribb találkozásokat könnyíti meg, hanem segíti a polgárosodásunkat, s biztosítja, hogy egy minőségibb életet tudjunk élni.

A hivatalos ünnepségen részt vett Széles Sándor kormánymegbízott is, aki beszédében hangsúlyozta:

Ez a boldog pillanat és ez a megelégedettség kell, hogy alapot adjon arra, hogy a települések a következő ilyen típusú beruházáson gondolkozzanak!

1936 m kerékpárút készült el Öttevény és Kunsziget között, melynek megvalósulását a magyar állam 97 millió forinttal segítette.

Dr. Bider Zsolt Öttevény polgármestere is megelégedettségét fejezte ki beszédében:

Történelmi pillanatok részesei vagyunk ma. 7 hónap előkészítő munka, s mintegy 4 hónapos kivitelezés után megvalósult egy 20 éves álom Öttevény és Kunsziget települése között – a mai naptól kerékpárúton lehet közlekedni.

Mint mondta:  Minőségi változás s egy olyan lépcsőfok a települések fejlődésében, amelyre rég volt utoljára példa. Ez a kerékpárút kifejezi a két település évszázados összetartozását, közös gondolkodását, barátságát. Egyben megoldja a Hanság és a Szigetköz kerékpáros összeköttetését, valamint biztonságossá teszi sok-sok ember számára a kerékpáros munkába járást.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke az eseménnyel összefüggésben további távlati célokra, így például a klímaváltozással kapcsolatos és sürgős teendők felismerésére is kitért:

A térségben és a megyében rövid időn belül számos olyan beruházás átadása valósult meg, melyek közvetlenül vagy közvetve szolgálják a klímavédelmet. Sajnos a klímaváltozás káros hatásait már nem csak a tv híradóból kísérhetjük figyelemmel, hanem a saját bőrünkön is érezhetjük. Például akkor, amikor hónapokig nem esik eső és a folyóink kiszáradnak vagy épp a sok eső miatt az árvíztől kell féltenünk otthonainkat. Erre egyetlen megoldás létezik, ha csökkentjük a szén-dioxid kibocsájtásainkat. Ezért is nagy előrelépés a kerékpárút megépülése.

Kerékpárút átadás Öttevény

 

Végül, de nem utolsó sorban Lendvai Ivánné, Kunsziget Község polgármestere mondott köszönetet a projektben résztvevőknek.

1996-ban épült meg Kunszigeten a 714 méter hosszúságú kerékpárút első ütemként. Azóta terveztük a második ütemet, mely összeköti a két települést. Ez a törekvés most valósággá vált. Nagy dolog és nagy megtiszteltetés közösen dolgozni egy ilyen projekten, hiszen a közösségekért dolgozni a polgármesteri munka legszebb tevékenysége.