Agrárminiszter családtámogatás Kimle mini bölcsőde átadás országgyűlési képviselői körzetem

9,5 millió forint támogatásból épült mini bölcsőde Kimlén

2019. március 22-én hivatalosan is átadásra került Kimlén az Önkormányzat fenntartása alá tartozó Mini Bölcsőde, ahol már folyamatosan fogadják a 3 évnél fiatalabb gyermekeket. Az intézmény a Belügyminisztérium 9,5 millió Ft támogatásával valósult meg, melyet az önkormányzat 1,7 millió Ft-tal egészített ki.

A szalagátvágási ceremónián Nagy István miniszter, a térség országgyűlési képviselője is részt vett, aki köszöntőjében elmondta:

Ahol óvodák, bölcsödék létesülnek, ott elmondható, hogy kellő jövőkép van az emberekben. Látszik, hogy a helyiek tudatosan terveznek mind a helyben maradással, mind a családalapítással egyaránt és ezek nagyon pozitív dolgok.

Az ehhez hasonló elképzeléseket támogatja a magyar állam is:

A mini bölcsődék létesítésének lehetőségét a kormány annak érdekében teremtette meg, hogy szolgáltatás biztosításával a családoknak élhetőbb környezetet teremtsen. A kormánynak az a célja, hogy ne legyen akadálya a munkavállalásnak a gyerekvállalás, a gyerekvállalásnak pedig a munkavállalás. Szeretnénk segítséget nyújtani azoknak a családoknak, amelyekben a szülők dolgoznak és három év alatti gyermeket vagy gyermekeket nevelnek.

A tárcavezető beszédében kiemelte:

Az elmúlt években több, mint 120 milliárd forintot fordítottak bölcsődei és óvodai férőhelyekre. Ebből csaknem ötezer új bölcsődei helyeth oztak létre és 11 ezret újítottak fel, az óvodák esetében pedig több, mint 3100 új hely és több, mint 58 ezer hely fejlesztése valósult meg.

Majd hivatkozott a kormány családtámogatási rendszerének határozatára:

2017-től minden olyan településen indítani kell bölcsődét, ahol legalább öt, három éven aluli gyermek családja igényt tart a szolgáltatásra, vagy a településen negyvennél több, három évnél fiatalabb kisgyermek él. a mini bölcsőde működtetéséhez a központi költségvetés azonos mértékben biztosít forrást, mint a bölcsőde esetén.

Eller Gizella, Kimle polgármestere minden támogatónak megköszönte a segítséget. Beszámolójában részletesen kitért arra, hogy a Szivárvány Óvodában kialakított bölcsődében milyen átalakításokra került sor.

Felújították az óvoda csoportszobáját, az előírásoknak megfelelően átalakították a mosdókat, új kerítést kapott a bölcsőde udvara, új bútorokat, beltéri és kültéri játékokat kerültek beszerzésre.

Az igényfelméréssel kapcsolatban pedig elmondta:

Jelenleg négy kétéves kisgyermek beszoktatása folyik, kéthetente két-két új kisgyermek érkezik még. A 8 fős keretre már most túljelentkezés van. Úgy tűnik, hogy már az átadón gondolkodhatunk a bővítési lehetőségeken.

Fotó: Bánhegyi István