Agrárminiszter Mosonmagyaróvár Mosonvármegyei Múzeum nincs országgyűlési képviselői körzetem

Megfestett idő – Varga György festő- és iparművész kiállításán

2019. március 22-én nyílt meg az a kiállítás a Mosonvármegyei Múzeumban, melyre nagy tisztelettel várták Nagy István minisztert, a térség országgyűlési képviselőjét. A művésszel több évtizede jó barátságot ápoló tárcavezető köszöntő beszédében kiemelte:

Varga György az a barát, a festő, az iparművész, aki a színek sokaságában keresi az igazságot. Nagyon sok stílust és ihletet lehet látni a falakon, amit összeköt az, hogy ezt barátunk, Varga György készítette – életének különböző szakaszaiban.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, milyen fontos kötelezettségei vannak a polgári társadalomnak. Mint mondta:

Fantasztikus látni, hogy ennyien támogatják és segítik ezt a munkásságot. Ez a polgári társadalom kötelessége is, hogy mindazokat a művészeket megbecsüljük, akik közöttünk élnek, hiszen ők a művészetükkel a mi életünket teszik szebbé. De csak akkor tudják szebbé tenni, ha mi igényeljük ezt a szépet.

Megannyi kép mutat rá például általa is, hogy milyen csodálatos környezetben élünk itt a Szigetközben.  Nem véletlenül hívják őt a Szigetköz festőjének.

Végül így zárta köszöntőjét:

A művész munkásságával int bennünket arra is,  hogy felelősséggel tartozunk: a saját életünkért és a közösség életéért is. Küldetésünk van, tennivalónk van, dolgunk van ezen a világon. E mellett folyamatosan azon kell dolgozni, hogyan tudunk még egy kicsit jobbá, szebbé, nemesebbé válni. Ez a feladatunk! S ezt az erőt, ezeket az értéket mindig őrizni és ápolni kell!

Szakolczay Lajos művészetkritikus sajnálatos megbetegedés miatt nem tudott részt venni az eseményen, megnyitó beszédét Böröndi Lajos költő olvasta fel, aki később saját versével is megörvendeztette a közönséget.

A kritikus így beszélt a művész munkásságáról:

Megfestett idő – Kérdések kérdése: az idő valójában megfesthető-e? Van-e formája, színe, szerkezete, hangulata? Ha a jót és rosszat termő évtizedek belénk nyilallnak, amelyekben a vízparti öröm és a Golgota-járás keveredik, látjuk-e, tisztán látjuk-e az időt, amely sokkal inkább sors, pszichológiailag földolgozott élmények gyűjtőhelye? A mosonmagyaróvári festőművész, Varga György nagyon is tisztában van az idő rejtélyével, sokarcúságával. Fényre ittas szeme mindig többet lát – és láttat – a valónál.

Lehetetlen nem észrevenni, hogy ebben az életműben, bölcselmi súllyal,
azok a stációk játsszák a legnagyobb szerepet, amelyekben Krisztus
kereszthalála nem egyezik a végítélet harsonájával, sokkal inkább az embert a tisztaságban megfürdető gesztus.

Varga György, mint tudósan látó elme, hogyne hinne a föld és az ég
madaraiban, a Duna extázisában, a sás élével megsebzett parti fény –
napfelkelte és napnyugta – embert elámító, valamiképp paradicsomi
állapotot sugalló, nyugságot árasztó békéjében (innen is akvarelljeinek több felé nyíló csöndje), ám életművének izgalmát azok a „hieroglifával”megtűzdelt, vagy valami időfal-létfal zsolozsmájának tetsző
rovások, pórusok-tekervények garmadájával érvényesített festmények adják, amelyekben a régmúlt mítoszi és valós fájdalmai éppúgy ötvöződnek, mint – ettől válik vallomásos jellegűvé a készenlét – a legmélyebb tárnákat is fölkavaró confiteor.

Fotó: Bánhegyi István