Afrikai Diplomata Napok Agrárminisztérium külgazdasági kapcsolatok

Magyarország az agrárium területén is helybe viszi a segítséget a fejlődő országokban

.

Nagy István agrárminiszter az Afrikai Diplomata Napok keretében Magyarországon tartózkodó szubszaharai afrikai országok diplomatáival folytatott egyeztetésén, Budapesten jelentette ki:

Magyarország migrációs politikájának alappillére a kiváltó okok kezelése, a „helybe visszük a segítséget” elv érvényesítése.

A miniszter a találkozón hangsúlyozta, a fejlődő országok számára az egyik leghatékonyabb támogatás a mezőgazdaság helyi fejlesztése. Az agrártárca ennek megfelelően egy afrikai mintafarm-hálózatot dolgoz ki, illetve Ugandában egy agrárképzési projektet indított – tette hozzá.

Az Agrárminisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kidolgozott mintafarm-hálózat segítségével a magyar technológiák, mezőgazdasági és környezetügyi fejlesztések helyben, az egyes afrikai országokban lesznek elérhetőek és bemutathatóak, támogatva ezzel a magyar vállalkozások export törekvéseit.

A sikerrel futó ugandai projekthez a helyi, kampalai agráregyetem is csatlakozott. Május 7-én indult a projekt második, kiterjesztett fázisa, amelyben nem csupán diákok, hanem helybeli, ugandai oktató szakemberek továbbképzése is megvalósul. A program előnye, hogy a helyszínen történő élelmiszer-előállítás fejlesztésével hozzájárulhat mind az éhezés mérsékléséhez, mind pedig a migráció csökkentéséhez.

A miniszter kiemelte,

a nehéz helyzetben lévő országokat az Agrárminisztérium szakmai tudásátadáson keresztül tudja a leginkább támogatni. Így elősegíti az adott ország mezőgazdasági termelésének hatékonyságát, az élelmiszerhiány csökkentését, valamint a népesség helyben tartását.

Afrika számos országában a dinamikusan növekvő népesség és a klímaváltozás hatásainak következményeként a mezőgazdaság egyre kevésbé tud lépést tartani a lakosság igényeivel, ezért számos fejlesztési lehetőség rejlik ebben az ágazatban.

..

Forrás: AM Sajtóiroda

Fotó: Fekete István