Agrárgazdaság agrárkonferencia Agrárminisztérium

Jelentősen nőttek az agrárgazdaság beruházásai az elmúlt években

Nagy István agrárminiszter november 7-én, csütörtökön a Világgazdaság üzleti napilap által szervezett Beruházási kényszer az agráriumban című konferencián mondta, Budapesten: Tavaly a magyar gazdálkodók 355 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, változatlan áron 11 százalékkal többet, mint 2017-ben. A miniszter hozzátette a beruházások volumene 2013 és 2018 között 17 százalékkal bővült. A beruházások növekedési üteme 2019 első Részletek itt….

Megosztom:
agrárkonferencia Agrárminiszter Agrárminisztérium baromfiágazat

Kormányzati cél a magyar baromfi ágazat versenyképességének megőrzése

Nagy István agrárminiszter az Európai Baromfi Vágóhidak és Kereskedők Szövetségének éves közgyűlésén, pénteken, Budapesten kijelentette: A 21. századi magyar és európai élelmiszeripari feldolgozás egyik fontos alapja a felelősségvállalás a vásárlók és a fogyasztók védelmében. A tárcavezető nyitóelőadásában arról beszélt, hogy 2018-ban az Európai Unió rekordszintű, 15,2 millió tonna baromfihúst termelt, amelynek 75 százalékát hét tagállam Részletek itt….

Megosztom:
agrárkonferencia Agrárminiszter Agrárminisztérium agrárpolitika magyar mezőgazdaság

A korszerű technológia alkalmazása a versenyképesség záloga a kertészeti ágazatban

Nagy István agrárminiszter a VIII. Magyar Paprika napja alkalmából a KITE Zrt. Hajdú-Bihar megyei kertészeti telephelyén, Derecskén kedden rendezett eseményen hangsúlyozta: A korszerű technológia alkalmazása a versenyképesség záloga a kertészeti ágazatban. Az agrártárca vezetője leszögezte, az ilyen rendezvények alkalmasak a számvetésre és a közös gondolkodásra az ágazat jelenéről és jövőjéről. Kiemelte, azok a szakterületek sikeresek, Részletek itt….

Megosztom:
agrárkonferencia Agrárminiszter Agrárminisztérium agrárpolitika

Szlovéniában tárgyalt Nagy István agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter a szlovéniai Ptuj városában tartott nemzetközi konferencián a tudástranszfer és innováció mezőgazdaságban betöltött szerepéről, valamint az AKIS rendszer jövőjéről elmondta: Az európai mezőgazdaság csak az innovatív gyakorlatok és új technológiák elsajátításával képes versenyezni más régiókkal. Magyarország ezért is fogadta el Európában elsőként nemzeti Digitális Agrár Stratégiáját. A miniszter kifejtette, meg kell találni Részletek itt….

Megosztom:
agrárkonferencia Agrárminiszter Agrárminisztérium agrárpolitika FAO

Kínai főigazgatót választott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete

Nagy István agrárminiszter vezette a magyar delegációt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete Konferencia 41. ülésszakán, Rómában. A szervezet legmagasabb szintű fórumán több mint 190 ország küldöttsége vett részt. A tanácskozás legfontosabb napirendi pontja a szervezet új főigazgatójának megválasztása volt. A brazil származású José Graziano da Silva 2011-től töltötte be a főigazgatói pozíciót. Megbízatásának lejártával, Részletek itt….

Megosztom:
agrárkonferencia

A hazai élelmiszeripar nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű stratégiai ágazat

. Nagy István agrárminiszter a Magyar Termék Nonprofit Kft. konferenciáján, Budapesten: Az élelmiszeripar kiemelkedő stratégiai ágazat, melynek fejlesztése komoly felelősséget jelent számunkra Az élelmiszeripar nyeresége az elmúlt öt évben közel megduplázódott, a sikernek pedig elengedhetetlen része a kiváló minőségű magyar alapanyag. . Arról is beszélt, hogy a közepes és nagyvállalatok által előállított termékek képesek visszaszerezni Részletek itt….

Megosztom:
agrárkonferencia Agrárminiszter agrárpolitika Fiatal Gazda - Megújuló Agrárium Konferencia Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya)

A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van

. Nagy István agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) február 22-i konferenciáján, Budapesten. A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van, a megújuló agrárium egyik zálogát adják     Kiemelte, az agráriumban a generációváltás nemzeti ügy, a döntéshozók feladata, hogy biztosítsák a stabil alapot jelentő feltételeket, az eredményes és hosszú távon fenntartható gazdálkodás lehetőségeit. . Nagy Részletek itt….

Megosztom:
agrárkonferencia Agrárminiszter öntözésfejlesztés osztatlan közös földtulajdon Vidékfejlesztési Program

Több, mint négymillió embert érint az osztatlan közös földtulajdon

. Rövidesen rendeződhet a több mint 4 millió embert érintő osztatlan közös tulajdonú birtokok helyzete, mivel hamarosan a parlament elé kerülhet az erről szóló törvényjavaslat – közölte az agrárminiszter pénteken Hévízen.     Nagy István a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Egyesület agrárkonferenciájának zárónapján kifejtette: több mint 2,5 millió hektár földet és 4,6 millió embert érint az elaprózott birtokok Részletek itt….

Megosztom: