2018. május 24-én a Gödöllői Királyi Kastély mellett került megrendezésre a IV. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, melyen köszöntőt mondott Áder János Magyarország köztársasági elnöke, az esemény fővédnöke. A fesztivál támogatói, az NMHH, az FM és az EMMI képviselői.
A természetfilmek arról a közös életről szólnak, amelynek mind részesei vagyunk
mondta Áder János köztársasági elnök köszöntő beszédében.
Az államfő hangsúlyozta, egy ilyen fesztiválon örülni lehet annak, hogy a sok aggódni valón túl
mégiscsak megvan még bennünk a kíváncsiság, a rajongás természeti értékeink iránt és az önzetlen tenni akarás, hogy mindez a következő nemzedékek számára is megmaradhasson
Áder János méltatta a rendezvényt, amely – mint mondta – pár év alatt komoly rangot vívott ki magának, az első három fesztiválon szereplő művek később más versenyeken majdnem 100 díjat nyertek világszerte.

A köztársasági elnök kifejtette, hogy a fesztiválra 104 országból érkezett nevezés és 1500 filmből válogathatták ki a legjobbakat a bíráló bizottság tagjai, valamint a látogatók száma már tavaly megnégyszereződött az legelső évhez képest.
Bízom benne, hogy az előbb országossá váló, mára pedig határon túli városokat is elérő vetítések révén a fesztivál hatósugara egyre nagyobb lesz, és ezzel arányosan nő a szemléletformáló képessége is
– tette hozzá. Áder János felidézte David Attenborough angol természetfilmes mondatait:
..az elmúlt 50 év nagy részét a vadon kutatásával töltöttem. Filmre vettem élőlényeket természetes környezetükben, bizonyos mértékig kerülve az embert. Az évek során azonban egyre nehezebb volt igazi vadont találni.
Az államfő hozzáfűzte: a természetfilmesek szívük szerint leginkább kerülnék az embert, mivel már régóta többet vesz el a természettől, mint amennyit az pótolni képes.

Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a gazdálkodók úgy tekintenek a földre, hogy azt az unokáiktól kapták kölcsön azért, hogy jobb állapotban tudják visszaadni. Hozzátette, hogy a minisztérium 2015 óta jelenik meg szakmai partnerként a rendezvényen, ahová kitelepülnek a nemzeti parkok és az erdészetek.
A feladatkörömbe tartozó terület felelőseként úgy vélem, a természet védelme és nemzeti örökségünk megőrzése egymásra épülő és egymást erősítő feladatok. Az értékeink megőrzése és áthagyományozása pedig azok megismerésével és megmutatásával kezdődik. Ebben nyújthatnak óriási segítséget, sajátos eszközeikkel a filmesek, illetve a fotósok, a zenészek és a képzőművészek.
A csodálatos, változatos természeti környezetünk, sokszínű tájaink, s a gazdag élővilágunk közös örökségünk.
Karas Mónika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke azt mondta, az NMHH Médiatanácsa nagy figyelmet fordít arra a Mecenatúra program keretében, hogy új magyar természetfilmeket készítsenek az alkotók és láthassanak a nézők, ezért a kezdetektől hűséges támogatói a gödöllői fesztiválnak is. A természetfilmek ugyanis két szempontból is fontos küldetést tudhatnak magukénak, egyrészt művészeti élményt nyújtanak, másrészt dokumentálják, megörökítik környezetünk jelenlegi állapotát az utókornak.
A IV. Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, számos kísérőprogrammal együtt május 25. és 27. között rendezik meg Gödöllőn.
A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.
Szent-Györgyi Albert
forrás: mti
foto: Kocsis Zoltán