agrárképzés Generációváltás az agráriumban

Versenyképes tudást nyújt a hazai agrárszakképzés

A XXI. századi magyar agrárium csak akkor lehet sikeres, ha minél több fiatal érzi úgy, hogy megtalálja benne számítását – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a magyar agrárium társadalmi és szakmai megbecsültsége folyamatosan emelkedik. Jól tükrözi ezt az is, hogy folyamatosan nő az Részletek itt….

Megosztom:
Külgazdasági hírek

Nem érheti hátrány a magyar gazdákat a harmadik országokból beérkező import termékek miatt

Az európai gazdáktól megkövetelt szigorú termelési előírásokat ki kell terjeszteni a harmadik országokból importált mezőgazdasági termékekre – közölte Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács június 13-i ülésén, Luxemburgban. A miniszter kiemelte, a klímaváltozás elleni küzdelem, a biológiai sokféleség védelme és a szennyezések visszaszorítása globális ügy, így egyértelmű, hogy ezeket a kihívásokat hatékonyan csak Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Pályázatok

A Hungarikumok erősítik nemzeti identitásunkat

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság az elmúlt tíz évben 6,4 milliárd forint támogatást nyújtott több mint 2600 kedvezményezettnek közös értékeink bemutatására és megőrzésére – közölte Nagy István agrárminiszter szombaton, Nyíregyházán. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye értékeiről szóló kisfilm bemutatóján a tárcavezető hangsúlyozta, a tíz esztendővel ezelőtt elfogadott, hungarikumokról Részletek itt….

Megosztom:
Környezetügy

Környezetkímélő beruházást adtak át Nemesvámoson

A Green Csoport és a Jager Csoport nemesvámosi beruházásánál alkalmazott újszerű technológia új szemléletet honosít meg az agráriumban, amelynek lényege, hogy nem szennyezi a környezetet, hanem fejleszti azt – mondta Nagy István agrárminiszter a Veszprém megyei településen elkészült üzemcsarnok átadásán csütörtökön. Nemesvámoson a mezőgazdaságban használatos műanyag fóliahulladék felhasználásával készült termékeket gyártanak, így mentesítik a környezetet Részletek itt….

Megosztom:
Élelmiszer

Az élelmiszeripar az egyik leginnovatívabb ágazat

Az élelmiszeripari ágazatnak napjainkban nem csak a rendkívüli körülmények között kell helytállnia, de a váratlan helyzetekre is reagálnia kell – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet 50 éves jubileumi oklevélátadó ünnepségén. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk élelmiszer-ellátása a kihívások ellenére is Részletek itt….

Megosztom:
Vidékfejlesztési Program

A modern technológiák az élelmezésbiztonságot is szolgálják

A mezőgazdasági termelés hatékonyságának és versenyképességének növeléséhez elkerülhetetlen a modern technikai vívmányok széleskörű alkalmazása – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a KITE d.o.o. Szávaszentdemeteren megvalósult beruházásának ünnepélyes átadásán, szerdán. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy világunk egy rendkívüli, kihívásokkal terhelt időszakhoz ért. A föld népessége növekszik, miközben további területek művelésbevonásával nehezen számolhatunk. A Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások

Újabb segítség a fagykár elleni védekezésben

Újra megnyílik a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére irányuló felhívás. A szélsőséges időjárási jelenségek, a klímaváltozás, illetve kiemelten a tavaszi fagykár évről-évre komoly nehézségeket okoznak a növénytermesztési ágazatnak. A környezeti feltételekhez alkalmazkodás, valamint a kármegelőző- és mérséklő tevékenység rendkívül fontos a termésbiztonság és a jövedelmezőség szempontjából. Az Agrárminisztérium ezért újra elérhetővé teszi a Vidékfejlesztési Program Részletek itt….

Megosztom:
Élelmiszer élelmiszergazdaság

Tíz éves a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Az élelmiszer egy bizalmi termék, a hazai élelmiszeripar ezért csak úgy lehet sikeres, ha ez a bizalom szilárd alapokon áll – jelentette ki Nagy István agrárminiszter kedden, az Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal fennállásának 10. évfordulója, egyben az Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából tartott ünnepi rendezvényen, Budapesten. A tárcavezető hangsúlyozta, az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyar élelmiszeripar Részletek itt….

Megosztom:
Generációváltás az agráriumban

A kiművelt emberfők képzése a legfontosabb befektetés a jövőbe

Teremtett világunk kincseinek megőrzéséhez elengedhetetlen az oktatásban dolgozó szakembereink lelkiismeretes munkája – jelentette ki Nagy István agrárminiszter kedden, a Környezetvédelmi Világnap és a Pedagógusnap alkalmából adományozott elismerések átadásán a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy pedagógusaink egy nehéz időszakban olyan szolgálatról és helytállásról tesznek tanúbizonyságot, amiért csak köszönetet tudunk mondani. Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások

Megjelent a méhészeti ágazat állatjóléti támogatását célzó pályázat

Az Agrárminisztérium 10 milliárd forint keretösszeggel meghirdette a méhek állatjóléti támogatását – jelentette be Nagy István tárcavezető. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az új vidékfejlesztési intézkedés bevezetésével a tárca segíteni kívánja a méhészeti ágazat hatékonyságának növelését, az állatjóléti feltételek javítását és ezen keresztül a méhek egészségügyi problémáinak megelőzését. Hozzátette, a támogatási konstrukció Részletek itt….

Megosztom: