Dr. Nagy István FM államtitkár Földművelésügyi Minisztérium

Erdőpedagógiai nap a Scheiber Sándor Iskolában

Magyarország erdei számos kincset rejtenek, az erdők értéke pedig felbecsülhetetlen – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a budapesti Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában.

 

Az államtitkár elmondta,

hazánk erdőterülete meghaladja a 2 millió hektárt. A Földművelésügyi Minisztérium célja, hogy minél többen megszeressék az erdeinket és minél többen látogassanak el oda – tette hozzá.

 

Nagy István hangsúlyozta, a Scheiber Sándor iskola kis diákjai szerencsések, hiszen ők az elsők, akik részt vehettek a „Bevisszük az erdőt a suliba – Egy nap az erdészetekkel” oktatási programban.

Heisler András a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnöke emlékeztetett, két évezreddel ezelőtt a zsidók mezőgazdaságból éltek, ezért még a Tóra is szabályozta a mezőgazdasággal kapcsolatos tevékenységeket.. Kitért arra, hogy a Tóra a termőföld ciklikus pihentetésére vonatkozó előírásokkal környezettudatosságra nevelte a zsidókat.

Heisler András arról is beszélt, hogy

a törvény szerint zsidó ember gyümölcsfát nem vághatott ki, sőt, az ültetés első éveiben a termést sem fogyaszthatták el, azaz ebben a – természet iránt megnyilvánuló – mérhetetlen tiszteletben gyökerezik a Tu Bisvát ünnepe.

 

A Földművelésügyi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami erdészeti társaságok munkatársai interaktív, játékos erdőpedagógiai foglalkoztatást rendeztek a MAZSIHISZ által fenntartott Scheiber Sándor Iskola diákjainak a Tu Bisváthoz, azaz a Fák Újévéhez időzítve.

 

A tematikus nap során a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.,  a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt.,  valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai  körforgásos rendszerben foglalkoztatták az iskola 15 osztályának tanulóit.

A gyerekek bepillantást nyerhettek az erdők, mezők és vizek növény- és állatvilágába, megismerhették az erdészek és a vadászok munkáját, kedvet kaphattak az erdőjáráshoz, az erdei iskolákba való ellátogatáshoz.

 

 

 

 

 

Megosztom: