Nem véletlen, hogy Európában sehol máshol nincsen olyan magas támogatása a vidékfejlesztési programnak, mint Magyarországon – jelentette ki az agrárminiszter szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben.
Nagy István a 19. Csengeri Almanapok megnyitóján elmondta, a közös agrárpolitika (kap) forrásainak nemzeti társfinanszírozási mértéket a kormány nyolcvan százalékra emelte fel, ami háromszor nagyobb összeg, mint a korábbi években volt.
A tárcavezető Forján Zsolt (Fidesz-KDNP), a magyar-román határ melletti kisváros polgármesterének egy helyi almafeldolgozó létrehozására tett javaslatára reagálva kifejtette, most is nyitva van egy olyan pályázati lehetőség, amellyel egy ilyen élelmiszeripari üzemet meg lehet építeni.
A kormány akár ötmilliárd forint támogatást is tud adni ahhoz, hogy egy ilyen komoly üzem megvalósulhasson Csengerben – tette hozzá Nagy István.
A miniszter szerint a világ értékválságban szenved, keresi azokat az identitási pontokat, amelyekhez viszonyulhat. A magyaroknak azonban megvannak ezek a fontos pontok, a hit, a hagyomány és a kultúra, „innen jön a segítség” – fogalmazott Nagy István.
Az eseményen Kovács Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője arról beszélt, ezen a fesztiválon a térség legfontosabb termékét, a csengeri almát ünneplik.
Minden arról szól, hogy tudjuk a magyar vidéki életet élhetővé és gazdaságossá tenni, és lelkületileg magyarnak megtartani – mondta a nagyobbik kormánypárt térségi képviselője.
Forrás: MTI | Fotó: Kákos Dávid |