A magyarság gondolkodásmódjának, kultúrájának és erkölcsi berendezkedésének meghatározó alapja az évezredes keresztény örökség – mondta az agrárminiszter pénteken Máriapócson, a település várossá válásának harmincadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen.
Hozzátette, erre az örökségre épült és ebből táplálkozik a város is. A könnyező ikon történetének rövid ismertetése után Nagy István úgy fogalmazott, a történet a „kései utódoknak” azt üzeni, „a csoda Máriapócson van, a csoda maga Máriapócs”.
Antoine de Saint-Exupéryt idézve az agrárminiszter kiemelte, a lényeg nem a kőben és a képben, hanem a közösségben van, mely megtartja hagyományait, és így élteti a várost.
A közösség tagjainak mindennapi erőfeszítései, elismerésre méltó teljesítménye és vendégszeretete élteti és jellemzi Máriapócsot, ettől válik biztonságos otthonává a családoknak, szakrális és szellemi központjává a magyarságnak – tette hozzá.
A város „a természetfeletti megnyilatkozásának helye, az Isten különös szeretetének, a kegyelem túlcsordulásának és az alázatosságnak a helye”. Ma, amikor Európa identitásválsággal küzd, még inkább szükségünk van az ilyen helyekre, hiszen Máriapócs „lelki erőt és kapaszkodót nyújt, hitet és reményt sugároz” – közölte.
Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora, Románia volt környezetvédelmi minisztere köszöntőjében arról beszélt, hogy az erő, mely összeköti a Magyarországon és a határokon kívül élő magyarokat, az egész nemzet összetartó ereje a városi ünnepséghez hasonló alkalmakon nyilvánul meg.
Hangsúlyozta, nem elég magyar nyelvet és magyar történelmet tanulni, „a jelent úgy kell megéljük, hogy a jövőjét megépítsük a következő generációknak”, és ugyanazt az erőt és hitet adjuk át gyerekeinknek, mely a határokon túl is összeköti a nemzetrészeket.
Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a hídépítés a múlt, a jelen és a jövő között mindannyiunk feladata. Felidézte II. János Pál pápa 1991-es látogatását, Máriapócs 1993-as városi rangra emelkedését és a város fejlesztéseinek sorozatát.
Papp Bertalan (Fidesz-KDNP), a város polgármestere elmondta, az elmúlt harminc évben minden önkormányzati épület megújult a városban, új utak és kerékpárutak épültek, emellett felújították a közműveket is. Hangsúlyozta, minden beruházás a jövőért készül, és „mindig és mindenhol az ember a legfontosabb”, mely közösségeket alkot és hoz létre.
Máriapócsot különleges helynek nevezte, és kiemelte: a mindenkori képviselő-testületeknek, polgármestereknek és a következő nemzedékeknek legfontosabb kötelessége, hogy a város szellemének megfeleljenek.
(MTI)