agrárképzés Generációváltás az agráriumban

A színvonalas agrárszakképzés a nemzet jövőjét jelenti

A színvonalas agrárszakképzés a nemzet jövőjét jelenti, gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból egyaránt – jelentette ki az agrárminiszter pénteken Csongrádon.

    Nagy István az Alföldi Agrárszakképzési Centrum központi épületének átadásán hangsúlyozta,

újra vonzóvá kell tenni az agrárszakmákat, és megerősíteni a képzési hálózatot, ráirányítva a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre.


    A tárca legfontosabb célja az agrárszakmák megbecsültségének erősítése, a képzett mezőgazdasági termelők, élelmiszeripari szakemberek számának növelése – szögezte le, hozzátéve:

kizárólag a korszerű agrárismeretek átadásával biztosítható, hogy a következő generációk helyben boldoguljanak.


    Nagy István közölte, az új tanévben a minisztérium által fenntartott 56 szakképzőintézmény öt centrumba szervezve kezdte meg az oktatást.
    A politikus úgy fogalmazott, oktatóból szerencsére nincs hiány, ráadásul ők július 1-jétől már a munka törvénykönyve szerinti, megemelt fizetésért gyakorolják hivatásukat, emellett több korábbi juttatást – így a jubileumi jutalomra való jogosultságot és az utazási kedvezményt – is megtarthattak. A miniszter bízik benne, hogy a magasabb fizetés és a rugalmasabb foglalkoztatási szabályok vonzóvá teszik a kiemelkedő tudású oktatók számára az agrárszakképzést.


    Az Agrárminisztérium támogatásával 24 iskola egy-egy új, a mai technológiai követelményeknek teljes mértékben megfelelő traktort szerezhet be. Az új erőgépeknek köszönhetően a diákok megerősíthetik digitális kompetenciáikat, a munkaerőpiac által elvárt, a gyakorlatban azonnal alkalmazható szaktudásra tehetnek szert – tudatta Nagy István.


    Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kifejtette, az agrároktatásnak komoly hagyományai vannak a városban, a régióban, ezeket nemcsak ápolni kell, hanem továbbfejleszteni is.
    Ahhoz, hogy Magyarországon az agrárium társadalmilag elismert, stratégiai ágazat legyen, a következő évtizedekben nagyon jól felkészült, megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező fiatalokra van szükség – szögezte le az államtitkár.


    Bedő Tamás (független) polgármestere közölte, a Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő agrárszakképző intézményeket összefogó Alföldi Agrárszakképzési Centrum központja nyár óta működik a városban. A centrum új iskolaépületét a korábbi családsegítő központ ingatlanának felújításával alakították ki.

Forrás: MTIFotó: Pelsőczy Csaba

Megosztom: