Hazai támogatások Hungarikum Bizottság

930 millió forint jut idén a hungarikum pályázatra

Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot, 930 millió forintos keretösszeggel – mondta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.     A tárcavezető ismertette, hogy három célterületre lehet pályázni: az első – 900 millió forintos kerettel – a nemzeti értékek bemutatását és népszerűsítését segíti. A települési, tájegységi, megyei értéktárral rendelkező önkormányzatok, illetve az általuk létrehozott nonprofit gazdasági társaságok, Részletek itt….

Megosztom:
Fiatal gazda Generációváltás az agráriumban

A fiatalok a magyar vidék zálogai

Az agrárium és az élelmiszeripar stratégiai ágazat, amit vonzóvá kell tennünk a fiatalok számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter hétfőn Gödöllőn a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szenátusi ülését követő sajtótájékoztatón. A Miniszter kiemelte, hogy ehhez meg kell tudni mutatni, hogy az agrár és élelmiszeripar vonzóbb pálya lehessen a fiatalok számára, hiszen ők a magyar vidék Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium Hazai támogatások

A Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban 1457 vállalkozás kapott támogatást

Az Agrárminisztérium által életre hívott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban 1457 vállalkozás kapott támogatást 6,8 milliárd forint értékben – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton.     A tárcavezető kiemelte, hogy a nyolcmilliárd forint keretösszegű program forrásaiból az élelmiszeripar szereplői a foglalkoztatottak alapján vehettek igénybe munkahelyek megőrzését segítő támogatást.     A kérelmet benyújtó nagyvállalatok számára feltétel volt, hogy Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások

Történelmi léptékű agrártámogatást biztosít a kormány 2027-ig

A magyar kormány 2010 óta vallja, hogy a vidék megerősödése számos előnyt, lehetőséget hordoz; az elmúlt évek gazdasági növekedése pedig lehetővé tette, hogy a kormány 2027-ig 4265 milliárd forintos támogatást, az előző ciklus összegének háromszorosát fordítsa az agrárium támogatására – mondta az agrárminiszter a mandiner.hu-n csütörtökön megjelent interjúban, amelyben bejelentette azt is, hogy egymilliárd forintot Részletek itt….

Megosztom:
agrárképzés Agrárminiszter Agrárminisztérium Generációváltás az agráriumban

A mezőgazdaság az ország legfontosabb bástyája

A koronavírus-járvány megmutatta, hogy a mezőgazdaság és a rá épülő hazai élelmiszeripar az ország legfontosabb bástyája – jelentette ki az agrárminiszter az Északi Agrárszakképzési Centrum gépjárműátadásán kedden Nyíregyházán.     Nagy István az ünnepségen emlékeztetett, a Közös Agrárpolitika (KAP) hazai és uniós forrásai révén kiemelkedő összeget, mintegy 7537 milliárd forintot fordíthat a kormány a következő hét évben Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium Agrártámogatások

7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére

7537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére a Közös agrárpolitika (Kap) uniós és hazai forrásai révén 2027-ig – mondta Nagy István hétfőn az Agrárminisztériumban. Az agrárminiszter szerint a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vidéki települések szempontjából történelmi jelentőségű döntés, hogy Magyarország az Európai Unióban adható legmagasabb mértékű nemzeti társfinanszírozást biztosítja nemzeti költségvetéséből az uniós vidékfejlesztési Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

Négyezer milliárd forint támogatást fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére

A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.  A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium agrárpolitika Agrártámogatások Hazai támogatások

Csökkenti a kormány az őstermelők és a családi gazdaságok terheit

Kedvező adózási feltételeket és csökkenő adminisztrációs terheket biztosít a kormány az új családi gazdaságokról szóló törvényben a gazdálkodóknak – mondta csütörtökön Dunaharasztiban az agrárminiszter.     Nagy István a dunaharaszti Ficsor Tehenészetben tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az új szabályozás szerint három működési forma közül választhatnak a termelők. Maradhatnak őstermelők, alkothatnak őstermelők családi gazdaságát, vagy családi mezőgazdasági társaságot. Részletek itt….

Megosztom:
agrárképzés Generációváltás az agráriumban

Az integrált tudásátadás a magyar agrárium sikerének alapja

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a hazai mezőgazdaság és vidék megújulásának záloga – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a felsőoktatási intézmény kuratóriumának bemutatkozó online sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar agrárium és az élelmiszeripar fellendüléséhez jól képzett, használható gyakorlati tudás birtokában lévő fiatal szakemberekre van szükség. Éppen Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Agrárminisztérium gazdáknak szóló hírek magyar agrárium

Több törvény segíti a magyar gazdák munkáját

A 2020. évi jogalkotás az Agrárminisztérium életében elég termékenyen alakult. A tárca 10 törvény, 30 kormányrendelet és 64 miniszteri rendelet előkészítését és megalkotását végezte el az év során, miközben 171 kormányhatározat született. Ezek közül kiemeltünk néhány, a gazdák számára is fontos rendelkezést. Július1-jén lépett hatályba a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes Részletek itt….

Megosztom: