Szabó István az az ember, aki egyszerűen csak tette a dolgát, sokan sok mindent tanultunk tőle, mondta Nagy István agrárminiszter Szabó István Kossuth-díjas mezőgazdász szobrának felavatásán, pénteken, Nádudvaron.
A tárcavezető rámutatott, annak állítunk szobrot, akinek munkája átível a saját korszakán. A magyar agráriumban Szabó István tevékenysége rendkívül meghatározó, méltán emlékezünk róla. Az a szakértelem és elkötelezettség, amivel a gazdaságokat építette, és mindaz, amit letett a magyar mezőgazdaság asztalára, fantasztikus teljesítmény. Ő mindig előre nézett – hangsúlyozta a miniszter.
A tárcavezető kiemelte, Szabó István életműve két kardinális pont köré rendeződik: az egyik az ember, a gazda, aki műveli a földet, a másik a technológia, a tudás, a szemlélet, ami a műveléshez kell. A kettő együtt a siker kulcsa, a KITE Zrt. ezt a szemléletet viszi tovább. A fő kérdés, hogyan lehet motiválttá tenni azt, aki gazdálkodik, és hogyan lehet használni a technológiát. Az agráriumban dolgozni és élni soha nem egyszerű, kihívásokkal teli, de embernek maradni eközben mindenkori kötelességünk, úgy, ahogy Szabó István is tette – zárta beszédét a miniszter.
Forrás: AM Sajtóiroda