Agrárgazdaság

Bige László műtrágyakartellezése felbecsülhetetlen kárt okozott

Felbecsülhetetlen kárt okozott a magyar gazdáknak és fogyasztóknak Bige László műtrágyakartellezése – jelentette ki az agrárminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.

Nagy István videójában úgy fogalmazott: „a baloldali milliárdos ellehetetleníti a magyar mezőgazdaságot”. A Nitrogénművek Zrt. „piaci helyzetét kihasználva mesterségesen tartotta drágán a műtrágya árát és most korlátozná a gazdákat a hozzáférésben” – fogalmazott a miniszter. Azt mondta: a nagyvállalkozó hét éven keresztül nemcsak a magyar gazdákat, hanem minden magyar kenyér-, gyümölcs- és zöldség vásárlót megkárosított, hogy extra profithoz juthasson.

Az Agrárminisztérium határozott álláspontja, hogy a gazdálkodók és a magyar családok érdekében minden lehetséges eszközt be kell vetni a biztonságos magyarországi műtrágyaellátás kapcsán – hangsúlyozta a miniszter. Nagy István elfogadhatatlannak nevezte a termelőkön és a magyar családokon való inkorrekt nyerészkedést. „A vidéki Magyarország az ország bázisa, értékes erőforrása” – fogalmazott a miniszter, aki leszögezte: Bige László zsarolásának nem engednek. „Meg fogjuk védeni a magyar gazdákat és a magyar fogyasztókat!” – jelentette ki.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke azt mondta: „hangos a sajtó a műtrágyakartellezéstől”. Mint a szakember ismertette: a műtrágya „egy olyan imputanyag a mezőgazdaság tekintetében, ami nem megkerülhető”, a „növények üzemanyaga”. Ez határozza meg, hogy a gazdálkodók milyen termelési eredményt érnek el, s hogy mennyibe kerülnek az élelmiszerek a fogyasztók számára – közölte. Ha ezt – a magas világpiaci árak mellett – emelik, azzal a magyar gazdálkodók és fogyasztók „zsebéből veszik ki a pénzt” – mutatott rá Győrffy Balázs. A NAK elnöke hozzátette: üdvözlik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését, amellyel a kartellezésben résztvevő vállalkozásokat megbüntette. Remélik, hogy elejét tudják venni az ilyenfajta piaci visszaéléseknek – mondta.

A videóban egy gazdálkodó, Horváth László azt mondta: nyáron kezdődött az áremelkedés, de ilyen mértékű, 4-4,5 százalékos emelkedésre nem számítottak. Megjegyezte: ez valószínűleg az élelmiszerárakban is meg fog jelenni. A gazdálkodó úgy fogalmazott: „a magyar műtrágyakirály elégedjen meg egy tisztességes jövedelemmel”. Ne akarjon többszörös extra profitot, hogy a műtrágyavásárlásból „finanszírozza a baloldal kampányát” – jelentette ki Horváth László.

Forrás: MTIfotó: archiv
Megosztom: