A háború árnyékában az élelmiszer önellátás stratégiai kérdés – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal beszélgetésén, csütörtökön Tusnádfürdőn. A tárcavezető arra emlékeztetett, komoly kihívásokkal kellett megküzdenie a magyar agráriumnak, a történelmi aszály után a háború negatív hatásai és az elhibázott brüsszeli szankciók is sújtották hazánkat. A negatív helyzeteket Részletek itt….
agrár
Átadták az abdai vásárteret
A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Abda Agora átadó ünnepségen. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Abda Község Önkormányzata több mint 56 millió forint összegű támogatást nyert a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával „Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális Részletek itt….
Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés
A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadóján pénteken, Balatonfüreden. A tárcavezető azt mondta, Részletek itt….
Az Agrárminisztérium a Brüsszelben tüntető magyar gazdák mellett áll az ukrán gabona importtilalom meghosszabbításáért
Az Agrárminisztérium is támogatja a magyar gazdaszervezetek, a NAK és a Magosz fellépését, akik Brüsszelben vonultak utcára kelet-európai gazdákkal karöltve az ukrán gabona importtilalmára vonatkozó intézkedések meghosszabbításának érdekében. A térség gazdái összefogtak, és azt kérik Brüsszeltől, hogy ismerje el a probléma súlyosságát, és hallja meg az ő hangjukat is, mondta Nagy István agrárminiszter. Brüsszelnek lépnie Részletek itt….
Továbbra is fennmarad az ukrán gabonabehozatali tilalom
Újra bebizonyosodott, hogy a magyar gazdák mindig számíthatnak a nemzeti kormányra. Fenntartjuk az ukrán gabonaimport tilalmát. A nemzeti korlátozások helyébe azonban most az uniós forgalomba hozatali tilalom lép. Ez Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia közös fellépésének eredménye, ami meghátrálásra kényszerítette Brüsszelt, jelentette be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető elmondta, az április végi uniós szintű Részletek itt….
Növekedési pályára állítottuk a magyar vidéket
Magyarország kormányának jövőképe az, hogy a gazdálkodás és az élelmiszeripari termelés hosszú távon is jövedelmező és társadalmilag elismert foglalkozás legyen – mondta Nagy István agrárminiszter a CPAC Hungary – második európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián. A tárcavezető kifejtette, a 2010-es választások után hivatalba lépő polgári kormány haladéktalanul megkezdte a korábbi, vidékellenes baloldali politikai örökség felszámolását. Részletek itt….
A magyar borászok mindig számíthatnak a kormány együttműködésére
Az Agrárminisztérium kiemelt kérdésként kezeli a biológiai sokféleség megőrzését, és ezzel összefüggésben az ökológiai gazdálkodás támogatását – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a III. Natúr Sümeg borászati rendezvényen. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a natúr borok a 2021-ben megjelent új borjogi szabályozással kerültek be a magyar borjogba. A szabályozás meghatározza, milyen feltételek esetén lehet Részletek itt….
Irányváltásra bírtuk Brüsszelt: megvan a megállapodás az ukrán gabonaimport ügyében
Az Európai Bizottság végül meghallotta a magyar gazdák kéréseit, erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók. Megszületett az uniós szintű megállapodás az ukrán gabonaimport tilalom ügyében – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Videó linkje: https://www.facebook.com/nagyistvan.movar/videos/631761965507587/ A tárcavezető kiemelte, Brüsszel engedett az öt tagállam, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia nyomásának, elismerte a régióban kialakult piaci helyzet súlyosságát Részletek itt….
Hazánk megtiltotta 25 mezőgazdasági termékkör importját Ukrajnából
A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek importjára, amelyek esetében az uniós lépések hiánya kiszolgáltatta a magyar gazdálkodókat egy általuk kivédhetetlen piaci helyzetnek – közölte a kedden megjelent kormányrendelet kapcsán Nagy István agrárminiszter. Kifejtette, a tilalom többek között Részletek itt….
Magyarország megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából
A kormány elkötelezett a magyar gazdatársadalom érdekeinek képviselete mellett, éppen ezért érdemi uniós intézkedések hiányában Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető kifejtette, a jelenlegi piaci folyamatok folytatódása olyan komoly károkat okozna Részletek itt….