állattenyésztés, agrárhírek, agrárgazdaság, gazdaság, Nagy István miniszter

Agrárgazdaság Állattenyésztés

A lúdágazat kitörési pontja a termelői integráció

Szakmai konzultáció szükséges a magyar lúdágazat jövőjéről, meg kell tárgyalni azokat a lehetőségeket, kitörési pontokat, amelyek meghatározzák ezt az ágazatot 2023-tól 2030-ig, és amelyek mentén az ágazat minden szereplője sikeres lehet – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál szakmai napján. A miniszter elmondta, komoly kihívásokkal néz szembe az ágazat, az Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Állattenyésztés

Galambvágóhíd és feldolgozóüzem épül Görbeházán

Az agrártárca elsődleges célja a sokszínű agrártermelési szerkezet megőrzése – közölte Nagy István agrárminiszter a görbeházi galambvágóhíd és feldolgozó üzem alapkőletételén, szerdán. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2018 decemberében hirdették meg a „Szárnyaló gazdaság” Nemzeti Húsgalamb Programot, mely komoly fellendülést jelentett az egész ágazat számára. Emellett további pályázati programokat is kidolgoztak a húsgalamb-termékpálya fejlesztésére, az Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Állattenyésztés Élelmiszer sertéságazat

Magyar sertéshúst kínálnak a hazai üzletláncok

Három hazai kiskereskedelmi lánc, a CBA, a COOP és a REÁL is kiáll a hazai sertéságazat mellett, ezért az üzleteikben a továbbiakban magyar termelésből származó friss sertéshúst kínálnak – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai termelésből származó sertéshús nem csak kiváló minőségű, de a szigorú állategészségügyi és higiéniai Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Élelmiszer tojás

Az Aldi jövőben csak magyar beszállítóktól szerzi be az alapvető tejtermékeket és a tojást

Az Aldi Magyarország tovább bővíti magyar beszerzésű termékei körét: az áruházlánc az alapvető tejtermékeket magyar beszállítóktól vásárolja, jövő év elejétől pedig az üzleteiben kapható valamennyi tojás is csak magyar forrásból érkezik – jelentették be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.     A belföldi eredetű kínálat bővítését és a magyar agrárium és a hazai élelmiszer-feldolgozók európai exportlehetőségeinek bővítését célzó bejelentést Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Állattenyésztés Mezőgazdaság

Elegendő takarmánykukoricával rendelkezik hazánk

Előzetes export regisztrációs kötelezettséget készít elő az Agrárminisztérium a takarmányozáshoz szükséges alapvető terményeknél – közölte Nagy István tárcavezető. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei rendkívüli aszályos nyári időjárás, a jelentős terméskiesés és a feszített piaci helyzet ellenére a hazai igények kielégítésére elegendő takarmánykukoricával rendelkezik Magyarország. A kukorica betakarítása még tart, az Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Állattenyésztés

Az Aldi bővíti a belföldi eredetű húskínálatot a magyarországi üzleteiben

Kizárólag magyar beszállítóktól származó sertés- és marhahúst fogalmaznak októbertől az Aldi magyarországi üzletei – jelentették be az áruházlánc hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.     A belföldi eredetű kínálat bővítését az agrárminiszter méltatta a rendezvényen. Nagy István kiemelte: bízik abban, hogy az Aldi példáját más áruházláncok is követik, és reméli, hogy egyre több vásárló választ magyar terméket. A vevői tudatosságtól függ Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Állattenyésztés

Lezárult a Magyartarka Genom Projekt első szakasza

A még magasabb genetikai értéket képviselő, versenyképesebb magyartarka-fajta tenyészállat állomány kialakítását 150 millió forinttal támogatja az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István miniszter. A tárcavezető sikeresnek nevezte a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete genomikai tenyészértékbecslési programjának első szakaszát. Mint fogalmazott, a módszer révén nem csupán hatékonyabb és gyorsabb lesz a fajtában a genetikai előrehaladás, hanem lehetőség nyílik Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Állattenyésztés

Újabb ménnel segíti az Agrárminisztérium az erdélyi lótenyésztést

Széchenyi István óta tudjuk, hogy a magyar állattenyésztés koronaékszere a lótenyésztés, aminek a továbbfejlesztéséért mindent meg kell tennünk a Kárpát-medencében – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Kovászna megyei Oltszemen megrendezésre kerülő nemzetközi fogathajtó verseny megnyitóján, pénteken. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy nemzeti történelmünkből tudjuk, a magyar ember és a ló elválaszthatatlan Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság baromfiágazat tojás

Kampány indul a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzésére

Kampányt indít a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Baromfi Termék Tanács (BTT).     Nagy István agrárminiszter a kampányt beharangozó hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hazai hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, közel 2600 baromfitartó gazdaság állítja elő a friss, egészséges baromfihúst és tojást. Magyarországon Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Állattenyésztés nyúlágazat

Megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás

Az elmúlt három évben megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás – közölte az agrárminiszter szombaton, a Csak nyúl elnevezésű 17. debreceni nyúlfesztivál megnyitóján.     Nagy István azt mondta, hogy az itthon méltatlanul elfeledett nyúlhús az egyik legegészségesebb táplálék, a legmagasabb a fehérje tartalma és a legalacsonyabb a koleszterin és a zsírszintje.     Felidézte, hogy három évvel ezelőtt az Agrármarketing Centrummal Részletek itt….

Megosztom: