hazai támogatások, agrártámogatások,

Hazai támogatások Hungarikum Bizottság

930 millió forint jut idén a hungarikum pályázatra

Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot, 930 millió forintos keretösszeggel – mondta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.     A tárcavezető ismertette, hogy három célterületre lehet pályázni: az első – 900 millió forintos kerettel – a nemzeti értékek bemutatását és népszerűsítését segíti. A települési, tájegységi, megyei értéktárral rendelkező önkormányzatok, illetve az általuk létrehozott nonprofit gazdasági társaságok, Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium Hazai támogatások

A Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban 1457 vállalkozás kapott támogatást

Az Agrárminisztérium által életre hívott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban 1457 vállalkozás kapott támogatást 6,8 milliárd forint értékben – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton.     A tárcavezető kiemelte, hogy a nyolcmilliárd forint keretösszegű program forrásaiból az élelmiszeripar szereplői a foglalkoztatottak alapján vehettek igénybe munkahelyek megőrzését segítő támogatást.     A kérelmet benyújtó nagyvállalatok számára feltétel volt, hogy Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások

Történelmi léptékű agrártámogatást biztosít a kormány 2027-ig

A magyar kormány 2010 óta vallja, hogy a vidék megerősödése számos előnyt, lehetőséget hordoz; az elmúlt évek gazdasági növekedése pedig lehetővé tette, hogy a kormány 2027-ig 4265 milliárd forintos támogatást, az előző ciklus összegének háromszorosát fordítsa az agrárium támogatására – mondta az agrárminiszter a mandiner.hu-n csütörtökön megjelent interjúban, amelyben bejelentette azt is, hogy egymilliárd forintot Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

Négyezer milliárd forint támogatást fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére

A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.  A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium agrárpolitika Agrártámogatások Hazai támogatások

Csökkenti a kormány az őstermelők és a családi gazdaságok terheit

Kedvező adózási feltételeket és csökkenő adminisztrációs terheket biztosít a kormány az új családi gazdaságokról szóló törvényben a gazdálkodóknak – mondta csütörtökön Dunaharasztiban az agrárminiszter.     Nagy István a dunaharaszti Ficsor Tehenészetben tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az új szabályozás szerint három működési forma közül választhatnak a termelők. Maradhatnak őstermelők, alkothatnak őstermelők családi gazdaságát, vagy családi mezőgazdasági társaságot. Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Hazai támogatások Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ)

Milliós támogatás a horgászközösségeknek

A jövőben már évente 1 milliárd forintot meghaladó pályázati-, illetve normatív alapú horgászszervezeti támogatások, új távlatokat nyithatnak a horgászközösségek előtt –mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) éves beszámolóján.   A miniszter hangsúlyozta, hogy a MOHOSZ OHSZK támogatásból minden olyan horgászszervezet részesülhet, ami mögött valódi teljesítmény van, valamint törvényesen és átláthatóan működik. Kiemelte, elsődleges cél, Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

A minőségi munkavégzéshez minőségi munkaeszközökre van szükség

A minőségi munkavégzéshez minőségi munkaeszközökre van szükség – mondta az agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal autóflottájának bővítéséről szóló pénteki győri sajtótájékoztatón.     Nagy István az agrár-közigazgatás számára mérföldkőnek nevezte a kormányhivatal gépjárműflottájának megújítását.    A tizenhárom új autó beszerzése a Vidékfejlesztési programban valósul meg – mondta. Hangsúlyozta: a 21. század kihívásaira reagálva a közigazgatásnak is követnie kell a versenyszféra Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Hazai támogatások koronavírus

A kormány 46 cégnek nyújt külpiacra jutási támogatást

A kormány 46 cégnek, kétmilliárd forint értékben nyújt külpiacra jutási támogatást annak érdekében, hogy a világjárvány miatt megüresedő exportpiacokra be tudjanak törni – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Vámosszabadiban a HRC Europe Kft. támogatói okiratának átadásán pénteken.     Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány hatására új világgazdasági korszak indult, amely nagy versennyel kezdődött. A kormány Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrártámogatások Hazai támogatások Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

9,9 milliárd forint többletforrás jut a NAK tájékoztatási szolgáltatásának támogatására

A kormány 9,9 milliárd forint plusz forrást biztosít 2023 végéig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számára a falugazdász-hálózat működtetéséhez és ahhoz a tudásmegosztáshoz, amely szükséges az uniós pályázati források eredményes felhasználásához – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az Országházban tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.     Gulyás Gergely ismertette: a kormány döntése alapján 2023-ig meghosszabbítják a NAK által Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások Pályázatok

Új pályázat segíti a kertészeti üzemek korszerűsítését

Új, 30 milliárd forintos keretösszegű pályázat segíti a kertészeti üzemek korszerűsítését, a támogatási kérelmek hétfőtől nyújthatók be – jelentette be az Agrárminiszter pénteken Szentesen.     Nagy István az országos zöldséghajtatási napon tartott előadásán azt mondta, a beruházások költségeinek felét fedező vissza nem térítendő támogatás keretösszege 2 milliárd forint.     A politikus kifejtette, folyamatosan nő a friss zöldségek iránti Részletek itt….

Megosztom: