Dr. Nagy István országgyűlési képviselő Fejlesztések a térségben - GYMS megye és Szigetköz Választás 2018

Dr. Nagy István országgyűlési képviselő Jánossomorján – megújult a Tó és Hanság utca

25 millió forintból sikerült Jánossomorja város önkormányzatának felújítania azt a két utcát, amely nemrég még a település leginkább elhasználódott útszakaszai közé tartozott. 

Jánossomorja évek óta sikertelenül pályázik állami útfelújítási forrásra, ám most, egyedi kormánydöntés segítségével sikerült támogatást nyernünk a két régen felújítandó utcára, Dr. Nagy István országgyűlési képviselő közbenjárásával –

mondta el Lőrincz György polgármester.

 Jánossomorja példás fejlődése megérdemli a támogatást – hangzott el Dr. Nagy István beszédében – a felújított Tó és Hanság utca átadásán. Egy újabb állami támogatással pedig további 15 millió forint fordítható a település útfelújításaira a Belügyminisztérium jóvoltából.

Támogatást is oda érdemes inkább szervezni, akik önmaguk erejéből is akarnak fejlődni. Ilyen helyen a támogatás mindig megsokszorozódik. Elmondható az is, hogy Jánossomorján olyan célokat fogalmaz meg a képviselő testület, ami valóban a város minőségét, infrastruktúráját fejleszti. Nem csak a papírokon szépek a mutatók és mindazon gazdasági teljesítmények, amely ebben a városban zajlik, hanem kézzel fogható eredményei is vannak. 

méltányolta a parlamenti államtitkár a városvezetés munkásságát. 

Az egyedi kormányhatározat segítségével 23 millió forinthoz jutott Jánossomorja –  a Tó utca és a Hanság utca felújítására -, ami majdnem a teljes összeg, 3 millió forint önkormányzati önrészt kellett csak hozzárendelnie a városnak. 

A két utca találkozása a csapadékvíz-elvezetés szempontjából is a város egyik kritikus területe, nem véletlen a Tó utca elnevezés sem, hiszen az 1900-as évek vízelvezetése miatt a jelentősebb esők nyomán itt mindig nagyobb vízfelületek alakultak ki. A város tavaly a meglévő csatornák mellé egy szikkasztógödröt is készített ide. A mostani útfelújítás során a burkolatokat úgy készítették el, hogy még inkább segítse azt, hogy a nagy mennyiségű víz a szikkasztóba jusson.

Fotó: Hauptmann Tamás JTV

forrás: http://www.janossomorja.hu/ujabb-utcak-ujulnak-meg/

Megosztom: