Környezetügy

Elindult a Smartbin szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő verseny

Elindult a Smartbin szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő verseny, amelynek bemutatóján pénteken Székesfehérváron Nagy István agrárminiszter kiemelten szólt a középiskolások által elindított projektről, szerinte ez a fenntartható jövő első és egyben nélkülözhetetlen lépése.

    Szavai szerint

a fiatalság ad reményt arra, hogy élhető marad a Föld a következő generációk számára is.
    

Nagy István kijelentette: a kezdeményezés segíti, hogy a szelektív hulladékgyűjtés minél szélesebb körben elterjedjen. A miniszter támogatásáról biztosította az alkotók törekvéseit, amelynek lényege, hogy minél többen felismerjék: egyenként, egyénenként minden egyes nap tehetnek a környezetükért.
    

Törő Gábor és Vargha Tamás, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselői arról beszéltek, hogy a versennyel a fiatalok példát mutatnak az idősebb korosztályoknak, és formálják a közgondolkodást. Reményüket fejezték ki, hogy a megyeszékhely után Fejér megyére és az egész országra kiterjesztik a kezdeményezést.
    

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a verseny sok embert, közösséget és céget mozgatott meg már az indulása előtt, és biztos benne, hogy a fiatalokat is meg fogja szólítani annak érdekében, hogy mindenki megfelelően gyűjtse a szemetet, később pedig egyre kevesebb hulladékot termeljen otthonában.
    

A Smartbin versenyt három gimnazista, Nádi Zsombor, Magda Tivadar és Zolta Szabolcs Merse valósította meg. Utóbbi az MTI-nek elmondta: egy fiataloknak meghirdetett környezetvédelmi startup versenyre készülve jött az ötletük, a verseny ugyan elmaradt a koronavírus miatt, de ők dolgoztak tovább. Később megkeresték a város polgármesterét tervükkel, aki támogatta azt, így született meg a Smartbin.
    A verseny keretében Székesfehérvár fiatalok által gyakran látogatott helyeire, parkokba, játszóterekre, sportcentrumokba, iskolákba Smartbin logóval és QR-kóddal ellátott hulladékgyűjtő edényeket helyeztek ki, a versenyzőknek ezekbe kell elhelyezniük a hulladékokat. Az erről készült fotót fel kell tölteniük egy applikációban, majd hetente és havonta mennyiség alapján díjazzák a résztvevőket a kezdeményezéshez csatlakozott cégek felajánlásaiból.

Forrás: MTIFotó: Fekete István
Megosztom: