Agrárminisztérium Duna-Dráva Nemzeti Park Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program

Eljött a felelősségteljes kikapcsolódás ideje

Nagy István agrárminiszter június 5-én, pénteken a Baranya megyei Szaporcán jelentette ki:

Magyarország szinte teljes egészét lefedik a vendég-, kulcsos- és turistaházak nyújtotta szolgáltatások, így nem szükséges külföldre utazniuk vagy az ország forgalmas turistacélpontjait felkeresniük a kikapcsolódásra vágyóknak.

    A miniszter az Ős-Dráva Látogatóközpont szomszédságában, egy 420 millió forintos kormányzati támogatásból létesült turistaház átadásán a koronavírus járvány következtében megváltozó utazási szokásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott:

eljött a felelősségteljes kikapcsolódás ideje.

Ezt segítik a nemzeti parki igazgatóságok, amelyek a zsúfolt célpontok helyett a ritkán látogatott helyszínekre is felhívják a figyelmet, és ott kínálnak biztonságos kikapcsolódási lehetőségeket, szolgáltatásokat.
    Nagy István elmondta,

a legtöbb nemzeti parki és erdészeti látogatóhely már megnyílt és számos programmal várja az érdeklődőket, tíz nap múlva pedig minden külső és belső attrakció – így barlang, bemutatóhely, kiállítás, pihenőhely – látogathatóvá válik.


    Az Agrárminisztérium kiemelt feladatának tekinti

  • a biztonságos kikapcsolódás lehetőségének megteremtését,
  • a természeti értékek megőrzését,
  • azok minél szélesebb körű megismertetését.

Ennek érdekében a nemzeti parki igazgatóságok több mint 40 milliárd forintot fordítanak, illetve fordítottak csaknem száz beruházásra. A fejlesztéseknek köszönhetően, mondta, legalább százezer hektáron javult a természeti ismeretek átadását szolgáló létesítmények állapota.
    Kitért arra, hogy az állami erdőgazdaságok az elmúlt tíz évben szintén kivették részüket az ökoturisztikai szektor támogatásából, hiszen

  • több mint 20 milliárd forint értékben valósítottak erdei turizmus fejlődését szolgáló beruházásokat
  • és évente 4 milliárd forintot fordítanak a természetjárást szolgáló infrastruktúra fenntartására.


    Mint mondta, ma egyszerre 1100 vendég számára képesek jól felszerelt, minőségi, egyben megfizethető szálláshelyet kínálni a nemzeti parkok; a fejlesztések pedig részben a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program közel félmilliárdos forrásából valósulhattak meg az utóbbi három esztendőben.


    Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt mondta: 2010 óta több mint 120 turistaház újult meg, több mint negyven új kilátó épült, s további negyvenet újítottak fel, miközben a látogatóközpontok vendégforgalma több mint 70 százalékkal növekedett a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően.


    Závoczky Szabolcs, a pénteken átadott szállót övező Duna-Dráva Nemzeti Park területét fenntartó igazgatóság vezetője beszámolt róla, hogy a létesítmény páratlan természetvédelmi és néprajzi központban kapott helyet, a turistaház várható népszerűségét pedig jól mutatják az előfoglalások is.
    A Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program keretében épült – egy Magyarországon őshonos, egzotikus megjelenésű vízi növényről elnevezett – Kolokán szálló csaknem ezer négyzetméteren várja a természetbarátokat; a szállás épületében tizenegy szobában összesen ötven vendég elhelyezésére van lehetőség.

Forrás: MTIFotó: Pelsőczy Csaba
Megosztom: