Generációváltás az agráriumban

Húsznál több nemzet vesz részt az idei Szilvásvárad Masters sorozaton

Az idén újra megrendezik a három lovas szakágat összefogó Masters nemzetközi versenysorozatot Szilvásváradon, amelyre több mint húsz nemzetet képviselve, közel félezer lóval neveztek hajtók és lovasok – jelentette be az agrárminiszter az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón, a Heves vármegyei településen.

Nagy István aláhúzta: az elmúlt két évben, minden eseményt figyelembe véve, több mint négyezer ló érkezett a 2018-ban átadott Lipicai Lovasközpontba. Elmondható tehát, hogy Európa egyik legnagyobb és legmodernebb, 6500 néző befogadására alkalmas lovas stadionja már bizonyított – tette hozzá. Az itt megrendezett viadalok közül is kiemelkedik a 2021-ben megálmodott Szilvásvárad Masters versenysorozat, amely három lovassport szakágat fog össze: a díjlovaglás és díjugratás mellett nagy hangsúlyt fektet a már jól ismert fogathajtásra. A sorozat célkitűzése, hogy Szilvásváradot ismét bekapcsolja a világ lovassport-vérkeringésébe – mondta a miniszter.
   

Fotó: Fekete István

Jelezte: a márciusban megtartott díjlovas viadal után a nemzetközi fogathajtó versenynek a hétvégén, azaz csütörtöktől vasárnapig, a díjugrató versenynek pedig augusztus 3-6. között ad otthont a Lipicai Lovasközpont. A díjugrató verseny világkupa-forduló is lesz egyben, olimpiai minősítő versenyszámmal, amely az egyéni kvóták megszerzését segíti a 2024-es párizsi ötkarikás játékokra – jegyezte meg. Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy szeptember végén Szilvásváradon rendezik a 16. Nemzeti Vágta döntőjét, amely az idei kulturális és sportrendezvényekkel együtt méltó a 2023-ban alapításának 70. évfordulóját ünneplő Állami Ménesgazdasághoz. Az idei ünnepségsorozat ugyanakkor nem valaminek a lezárása, hanem egy sok munkával kikövezett út fontos állomása – fogalmazott, emlékeztetve, hogy 2024-ben Magyarország rendezheti a négyesfogathajó-világbajnokságot, amelynek ugyancsak a ménesgazdaság lesz a házigazdája. Nem túlzás azt állítani, hogy a világbajnoksággal „a négyesfogathajtás hazatér”, hiszen kevés olyan sportág van a világban, amely ennyire szorosan kötődik a magyar hagyományokhoz, innovációhoz és kultúrához – hangsúlyozta az agrárminiszter.     

Fotó: Fekete István

Cseri Dávid, a ménesgazdaság igazgatója a tájékoztatón arról beszélt: a lovasközpont mára a világ lovassportjának meghatározó pontja lett, egyre több rangos lovas esemény helyszíne, így jótékony hatást gyakorol a térség gazdaságára, turizmusára is. Közlése szerint a napokban négy válogatott fogatuk készül a hétvégi világkupára. Emellett a jövő héten először indul díjlovasuk a fiatal lovas Európa-bajnokságon. A hétvégi fogathajtó Masters-versenyen pedig Szilvásvárad történetében először vesz részt a többszörös világbajnok ausztrál Boyd Exell és az ugyancsak többszörös vb-ezüstérmes amerikai Chester Weber – tájékoztatott.

(MTI)

Megosztom: