Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások

Konferencia a Szigetköz vízgazdálkodásának helyreállításáról

A szigetközi vízgazdálkodással és az éghajlatváltozás hatásaival kapcsolatos tervezéssel, informatikai és monitoring fejlesztések előkészítésével foglalkozó, “Insula Magna – Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program” nyitókonferenciáját tartották pénteken a mosonmagyaróvári várban.

    Az Európai Unió és a magyar kormány egymilliárd forintot meghaladó összeggel finanszírozza a projektet, amelynek hazai közreműködői a Széchenyi István Egyetem, a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

– ismertette az innovációs és technológiai miniszter.
    Palkovics László elmondta: egy lehetséges vízgazdálkodási fejlesztés széles körű hatásait három nagy projektben, összesen 18 munkarészben vizsgálják, a magyar mellett német, osztrák és szlovák partnerekkel, valamint szakmai tanácsadó testület alakul annak támogatására, hogyan lehet a projekt eredményeit beilleszteni a gazdasági és társadalmi környezetbe.
    A kormány megkezdte a Balatonnal kapcsolatos kutatásokat, megkezdődött egy Tisza-tóra épülő ökológiai rendszer kiépítése, valamint “megnézzük azt, hogy a román és az ukrán határszakaszon hogyan lehet a vízzel kapcsolatos közös ügyeket létrehozni” – fogalmazott.
    Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője szólt arról, hogy a Szigetköz latin nevét – Insula Magna – viselő, tárcaközi összefogással létrejött program célja, hogy a Szigetköz és a Csallóköz mintaértékű fejlesztési területté váljon.
    A hosszú távú, szerteágazó fejlesztési terv olyan programokra, határon átnyúló együttműködésekre épít, melyek érvényre juttatják a fenntarthatóság szempontjait, természetközeli megoldásokkal, vízi infrastruktúra korszerűsítésével, turisztikai fejlesztésekkel – tette hozzá.

Forrás: MTIFotó: Fekete István
Megosztom: