Nagy István agrárminiszter

Köszönet az együtt végzett munkáért …

Fazekas Sándor miniszter úr köszöntése .

Nagy István agrárminiszter beszéde:

Nagy öröm, hogy itt állhatok, e közösség előtt. Engedjék meg, hogy először is köszönetet mondjak miniszter úrnak az együtt eltöltött négy esztendőért, hiszen egy olyan közösségbe kerülhettem, ami a legfontosabb számomra, ez a magyar mezőgazdaság és a magyar vidék szolgálata.

Be kell vallanom, hogy ebbe a közösségbe – miniszter úr vezetésével – egyrészt közösségre találtam, másrészt nagyon sokat tanultam. Ez óhatatlanul az egész életemre kihatással van.

Az, hogy miniszterelnök úr felkért, hogy vigyem tovább ezt a tárcát, vigyem tovább azt a feladatot, ami elkezdődött 2010-ben, az számomra egy végtelen nagy megtiszteltetés. És azt szeretném hangsúlyozni, hogy Igen, tovább!

Mindazokat a folyamatokat, amit elkezdtünk, mindazt az utat szeretném tovább szolgálni, a magyar nemzetet.

Kedves miniszter úr! Azt kívánom, hogy az új feladatkörödben, a frakcióban továbbra is szolgáld ezt a hazát, teljen sokkal több örömöd, sokkal kevesebb megpróbáltatás, mint ami tárcavezetőként ért Téged. Mindaz a szépség, mind az az öröm, ami árad a vidék magyarságából és a vidék Magyarországából, az találjon meg!

Nyolc évig agrárminiszter talán még Európában sem volt. Nagyon szép idő és nagyon nagy teljesítmény. Büszkék vagyunk Rád, miniszter úr! A Fidesz-KDNP pártcsalád egy olyan embert talált meg, és úgy tudtál helyt állni ebben a minisztériumban, ami példa értékű! Adja Isten, hogy erőben, egészségben tudjál ebben a frakcióban, ebben a közösségben dolgozni!

 

 

 

Megosztom: