A jövőben már évente 1 milliárd forintot meghaladó pályázati-, illetve normatív alapú horgászszervezeti támogatások, új távlatokat nyithatnak a horgászközösségek előtt –mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) éves beszámolóján. A miniszter hangsúlyozta, hogy a MOHOSZ OHSZK támogatásból minden olyan horgászszervezet részesülhet, ami mögött valódi teljesítmény van, valamint törvényesen és átláthatóan működik. Kiemelte, elsődleges cél, Részletek itt….
Címke: Magyar Országos Horgász Szövetség MOHOSZ
Országos, rendkívüli haltelepítés kezdődik
A Kormány döntése alapján korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodási hasznosítói. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által koordinált haltelepítés a hazai haltermelés és a halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata. A döntés nemcsak a közvetlenül érintett mintegy 1500 dolgozó munkahelyének megtartását segíti, de a koronavírus világjárvány Részletek itt….
Sikeresek a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások
A tapasztalatok és visszajelzések alapján a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások sikeresek, az elmúlt néhány évben a horgászlétszám több mint 150 ezer fővel bővült, mára meghaladva az 560 ezer főt – mondta el Nagy István agrárminiszter a 27. FeHoVa keretében rendezett VII. Nemzeti Horgászsport Gála és Támogatói Banketten. A tárcavezető kiemelte, hogy a hal rendkívül értékes megújuló természeti Részletek itt….
Mintegy 100 milliárd forinttal járul hozzá a horgászat a magyar GDP-hez
.. Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a VI. Nemzeti Horgászsport Gála és támogatói banketten, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A horgászat mint rekreációs tevékenység a járulékos szolgáltatások igénybevételével együtt, összességében 100 milliárd forintos nagyságrenddel járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) összegéhez A miniszter kiemelte, 2016-tól lehetővé vált, hogy a vízterületek halgazdálkodási jogát kijelöléssel adják haszonbérbe a Részletek itt….