Több mint 11,5 milliárd forintot kaptak a gazdák az állattartó telepek korszerűsítésére Veszprém megyében. Országosan eddig 260 milliárd forintra lehetett pályázni, a felhívást július 14-től újra megnyitják – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn Veszprémben azt megelőzően, hogy átadta a támogatói okiratokat 27 nyertes pályázónak.

A miniszter elmondta, hogy állattartásra szolgáló épületek kialakítására és korszerűsítésére, továbbá gépbeszerzésre is lehetett pályázni.
Az agrárminiszter elmondta,
az idei évtől a kormány a korábbi évek 17,5 százalékos támogatása helyett 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé, így 4265 milliárd forintot fordítanak a magyar vidék, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, a MAGOSZ megyei elnöke nagy jelentőségűnek nevezte ezt a lépést.
A miniszter közölte:
megnyílt az állattartó telepek kisebb léptékű fejlesztéseire szánt 30 milliárd forintos keretösszegű, az állattartó telepek megújításának támogatását célzó pályázat is, a kérelmek benyújtására július 22-ig van lehetőség.
Június első felében jelent meg az élelmiszer-előállításhoz kapcsolódóan egy 50 milliárd forintos keretösszegű és egy 200 milliárd forintos keretösszegű pályázat az élelmiszeripari fejlesztések támogatására.
Júniusban hirdették meg a mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázatot is, amelynek keretösszege 100 milliárd forint, a támogatási kérelmek benyújtására július 26-tól lesz lehetőség.
Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az állatvédelem kapcsán a haszonállatokra is kell gondolni, nem csupán a házi kedvencekre.
Nagy István, Veszprém ÁTK Nagy István, Veszprém ÁTK Nagy István, Veszprém ÁTK Nagy István, Veszprém ÁTK Nagy István, Veszprém ÁTK Nagy István, Veszprém ÁTK Nagy István, Veszprém ÁTK Nagy István, Veszprém ÁTK
Forrás: MTI | Fotó: Pelsőczy Csaba |