Dr. Nagy István FM államtitkár Dr. Nagy István országgyűlési képviselő Mosonmagyaróvár

UFM Óvár-Kupa dr. Nagy István védnökségével

Dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának, a térség országgyűlési képviselőjének védnökségével került megrendezésre 2018. március 24-én Mosonmagyaróváron az UFM Óvár-Kupa Jótékonysági Akrobatikus Rock and Roll Országos Táncverseny. 

Az agrártárca vezetője az esemény megnyitóján tette tiszteletét. 

Bognár Csabával, a Pulzus Táncsport Egyesület edzője és a verseny főszervezője nyilatkozatában elmondta:

A tavaly megrendezésre kerülő Óvár Kupának, a korábbi versenyek sikerének, valamint az új városi sportcsarnok vonzerejének köszönhetően idén megkaptuk az országos verseny szervezési jogát, aminek mi is és a város is nagyon örült. Nagy elismerés, hogy lehetőségünk van egy ilyen magas színvonalú versenyt megrendezni.

A versenyen tombolaárusítás is volt, aminek bevételét jótékonysági célra ajánlották fel. 

Tavaly a Karolina Kórház Gyermekosztálya részére, a vénaszkenner megvásárlásához adakozott a Pulzus Táncsport Egyesület a jótékonysági tombola bevételéből. Idén 185.000 Forintit tudtunk átadni Dr. Bodnár Máriának, a Hospice – Segítő Kéz Alapítvány elnök asszonyának.

Forrás: InfoMosonmagyaróvár Média

 

 

Megosztom: