200 millió forint európai uniós támogatást kapott az „Együtt a nőkért a családban és a munkahelyen Mosonmagyaróvár térségében” c. projektre a Flesch Károly Nonprofit Kft. Mosonmagyaróváron. A pályázat beadásában és a projekt megvalósításában konzorciumban együttműködik a Flesch Károly Nonprofit Kft. és a FICSAK – Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete.
December 8-án 10 órakor dr. Nagy István országgyűlési képviselő, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, dr. Árvay István Mosonmagyaróvár Város Polgármestere és Csiszár Péter a Flesch Károly Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a nyitó sajtótájékoztató keretében jelentette be a projekt indulását.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkötelezett a családbarát közgondolkodás elterjesztésében.
Vallja, hogy a családok védelme és jólétének erősítése az állam, az önkormányzatok, a civil szervezetek, az egyházak, a médiaszolgáltatók és a gazdasági élet szereplőinek egyaránt feladata.
A fentiek megvalósítása érdekében felhívást tett közzé EFOP.1.2.9-17 kódszámmal, „A nők a családban és a munkahelyen” címen, melyen Mosonmagyaróvár város képviseletében a Flesch Károly Nonprofit Kft. a Fiatal Családosok Klubjával közösen pályázott. A projekt során megvalósítandó helyi Nő-Köz-Pont célja, hogy
- a térségben élő nők családi, társadalmi és munkaerő-piaci szerepeinek összeegyeztetését elősegítse,
- a nők foglalkoztathatóságát, atipikus munkavégzését népszerűsítse.
A Flesch Központban nyíló iroda többek között
- ingyenes jogi, pszichológiai tanácsadásokat is nyújt majd,
- továbbá a pályázati programok mellett
- gyermekfelügyeletet is biztosít.
Kiemelt feladata lesz
- a nők – már említett munkaerő-piaci integrálódásán túl – a családok helyzetének javítása közvetlen és közvetett segítségnyújtással,
- a munkáltatók és a munkavállalók közötti együttműködés elősegítése,
- a család és a munka össze-egyeztethetőségének érdekében.
Mivel a kiírás a nők helyzetének javításán keresztül a családok működését célozza, így a tevékenységek során a nők elérésekor az egész család (apák, gyermekek, idősebb generáció/nagyszülők) bevonása fontos szempont.
A Nő-Köz-Pont feladata olyan helyi hálózat létrehozása, amely beazonosítja, nyilvántartja, közvetíti a nők és a hozzájuk kapcsolható családi környezet számára a térségben elérhető szolgáltatásokat. A megvalósítás során az információk áramlása, a szolgáltatások elérhetősége, biztosítása kerül előtérbe.
A helyi hálózat kialakításánál olyan együttműködések kerülnek létrehozásra, melyek ezt a célt szolgálják. Ezen együttműködések a helyi erőforrásokra, illetve a helyi igényekre fognak támaszkodni. Ehhez a Nő-Köz-Pont kommunikációs aktivitásokat, szemléletformáló tevékenységeket fog végezni. Itt elérhetőek lesznek formális és nem-formális képzések, fejlesztések, felkészítések is a célcsoport számára.
A pályázat három éves időtartama során cél és feladat, hogy Mosonmagyaróváron a nők és a családok támogatása területén jelentős, minden érdekelt és érintett számára hasznos és sikeres eredményeket tudjanak felmutatni. A Nő-Köz-Pontban és a projektben dolgozók célja a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, a család és munka összeegyeztethetőségének előmozdítása helyi megoldásokkal és együttműködésekkel.