A vidék erő, a föld érték és felelősség. A szülőföld pedig tele van lehetőségekkel, amelyek kitartó munkával értékké válnak. Ezt üzenik a vidéki turizmushoz kapcsolódó projektek, így például a Zsindelyes Cottage fejlesztése is – közölte Nagy István agrárminiszter a beruházások átadóján.


A tárcavezető szerint a Zsindelyes Cottage fejlesztése jövőbe vetett hit bizonyítéka is: annak az üzenete, hogy a magyar vidék képes megújulni, képes egyszerre őrizni a hagyományait és alkalmazkodni a jövő kihívásaihoz. A nemzeti kormány politikája éppen ezért a kistelepülések megerősítésére épül, hogy a nagyvárosokon kívül is lehetőség legyen a boldogulásra. Ezt a célt támogatva a Magyar Falu Program keretében 2019 óta már 1300 milliárd forintot fordítottuk.
Nagy István szerint örömteli, hogy egyre többek ismerik fel a magyar vidék értékeit. A fiataloknak is fontos a természet közelsége, az egészséges környezet, a jó levegő, az összetartó közösség – részletezte az agrárminiszter. A vidékfejlesztés éppúgy magában foglalja az agrárium, az élelmiszeripar, mint ahogy a turizmus támogatását. Szabolcs-Szatmár- Bereg vármegye idegenforgalmi kínálatát most egy újabb beruházás színesíti, amely hazai és uniós 316 millió forintos forrásból valósult meg.
A nemzeti értékeink sorát gyarapító Zsindelyes pálinka szülőföldjén kibővített fogadó, tájház, állatsimogató várja a látogatókat az energetikai korszerűsítéssel immár fenntartható vendéglátóhelyen. „A múlt gyökerei így találkoznak a jelen kényelmével, történetük jó példa arra, hogy a szülőföld lehetőségei kitartó munkával és odaadással hogyan fordulnak termővé, válnak értékké” – értékelte az agrárminiszter.
(AM Sajtóiroda)