Agrárminiszter Agrárminisztérium agrárpolitika erdészet, erdőgazdálkodás Erdők Hete

106 milliárd forint jut az erdőgazdálkodásra

Nagy István agrárminiszter szombaton, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetségének (MEGOSZ) 25. jubileumi országos találkozóján, a 23. Erdők hete megnyitóján, Budapesten kijelentette:

Több mint 106 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből erdősítésre közel 40 milliárd forint jut a Vidékfejlesztési programban.

A tárcavezető köszöntő beszédében elmondta, a program átalakításával az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, 80-130 százalékkal több forrást vehetnek igénybe. Az ágazatot 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül, ezek közül négy jelenleg is nyitott.

Nagy István az Erdők Hete programsorozat megnyitóján

Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős államtitkára a találkozón ünnepélyesen megnyitotta a 23. Erdők hetét, amelynek programjai országszerte arról szólnak, miként szolgálja az erdők fenntartása és területük növelése a klímaváltozás hatásainak csökkentését.

Nagy István elmondta:

A programban az erdőtelepítések jövedelempótló támogatásának összegét az eddigi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték és annak időtartamát minden fafajnál egységesen 12 évre emelték. Emellett a piaci viszonyokhoz igazodva minden állomány esetében bővülnek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai is.

Ismertette, a környezeti változásokhoz igazodva a lágylombos, az akác és a nemesnyár fafajoknál egy-egy évvel nőtt a támogatott ápolási időszak hossza. A telepítési költségek támogatását is átlagosan közel 20 százalékkal megemelték, így összességében a tölgyes vagy bükkös erdő telepítésének támogatása hektáronként az eddigi 2,6 millió forintról közel 5 millió forintra nő; egy hektár akácos vagy nemesnyáras támogatása hektáronként 1,2-1,3 millió forintról 2,8-2,9 millió forintra emelkedik.

Nagy István nyitotta meg az Erdők Hetét

Hektáronként 2800 euróval támogatják ritka elegyfafajok ültetését az új erdőterületekre, hogy minél változatosabb és ellenállóbb erdők szülessenek – fűzte hozzá. A miniszter kiemelte, hogy a szaktárca törekszik az erdőtelepítések ösztönzésén túl a meglévő erdőterület megőrzése is, ennek érdekében 2021. december 31-ig meghosszabbították az erdők szerkezetének átalakítására szóló pályázati lehetőséget, és további 3 milliárd forinttal emelik a keretet.

Kitért arra is, hogy az erdőterület növelésében az agrártárca fontos szövetségesei a gazdák, akik már eddig is sokat tettek, a rendszerváltás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt telepítettek Magyarországon.

Az államtitkár hozzátette: az erdészek mintegy 100 programmal, többek között vezetett túrákkal, erdei kisvasúti programokkal várják jövő vasárnapig az érdeklődőket. Mindezek mellett készülnek még éjszakai csillaglessel, valamint az AM-ben a fásítások európai helyzetéről szóló nemzetközi tudományos konferenciával is.

Elismeréseket adott át az agrárminiszter az Erdők Hete nyitórendezvényén

Mocz András, a MEGOSZ elnöke elmondta, hogy Magyarországon jelenleg több mint félmillió erdőtulajdonos van, magántulajdonukban 860 ezer hektár területtel, ebből 200 ezer hektár rendezetlen. A szövetség törekszik arra, hogy a rendezetlen erdőterületeket 10 százalék alá csökkentése, valamint megfelelő jogszabályi környezet teremtsenek az adó és pénzügy területen is a magánerdők működéséhez.

A találkozón hárman részesültek Rimler Pál kitüntetésben magánerdő gazdálkodásban kiemelkedő tevékenységükért, a MEGOSZ emlékérmet szintén hárman vehették át Nagy István agrárminisztertől, Zambó Péter államtitkártól és a MEGOSZ elnökétől.

..

Forrás: MTI

Fotó: Pelsőczy Csaba

..