Agrárminiszter Közgazdász Vándorgyűlés

57. Közgazdász-vándorgyűlés

Nagy István agrárminiszter az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában szeptember 5-én, csütörtökön Nyíregyházán kijelentette:

Az agrárium az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazat, ezért az Agrárminisztérium (AM) igyekszik felkészülten reagálni a klímaváltozás negatív hatásaira

   Nagy István elmondta

a szélsőséges időjárási jelenségeket, a minőségi problémákat és új növény-egészségügyi kockázatok megjelenését már közvetlenül tapasztalni is lehet, ehhez társulnak közvetetten az ingadozó világpiaci árak és gazdálkodói jövedelmek.

Rémisztő az éghajlatváltozást, amely azonban lehetőség is, amellyel élni kell – fogalmazott a tárcavezető az ágazat modernizációját és technológiai fejlesztésének fontosságát hangsúlyozva.


Az agrárminiszter a Magyarország előtt álló főbb feladatokként

  • a termőtalajok minőségének megóvását,
  • az öntözéses gazdálkodás fejlesztését,
  • a levegőszennyezés és az élelmiszerpazarlás csökkentését,
  • a digitalizáció erősítését a mezőgazdasági termelésben,
  • az ágazat korszerűsítésének és a megújuló energiaforrások alkalmazásának pályázati támogatását,
  • valamint az erdőtelepítési program folytatását jelölte meg.

Nagy István jelezte, az agrárium egyedül nem tud megoldást találni a kihívásokra, szükséges az együttműködés a pénzügyi szektorral, hogy növekedjen az agrárszektor technológiai fejlettsége és versenyképessége, illetve csökkenjen a klímaváltozás hatása.

A miniszter szerint

a magyar agráriumban 60 százalékos fejlődési potenciál rejtőzik, és látszik, hogy van igény az élelmiszergazdaság és a mezőgazdaság által előállított termékekre.

Az elmúlt időszakban 12 ezermilliárd forint európai uniós forrás állt rendelkezésre agrárpályázatokra, a gazdák a keretet négyszeresen igényelték túl. Ez is jelzi, hogy

van bizalom, munkakedv és befektetési szándék a magyar agráriumban, a gazdák dolgozni akarnak

– hangsúlyozta.

Nagy István a „klímaharc” legnagyobb kihívásának a termőtalaj minőségének megóvását nevezte, utalva arra, hogy az elmúlt ötven évben kilencven százalékkal csökkent a talajok tápanyagtartalma és termőképessége.

Mint elmondta, nagy hangsúlyt kell fektetni a növénytermesztésben – talajművelésben a technológia helyes megválasztására, a tápanyag-utánpótlásra és a biomassza alapú gazdaság fejlesztésére.
    A kabinet tíz éven keresztül évi 10 milliárd forintot biztosít öntözési célú infrastruktúra támogatására. Kitűzött cél további 100 ezer hektár öntözhetővé tétele 2024-ig, ami évi 20 milliárd forint többlettermelési értéket hozhat a mezőgazdaságnak – mondta.

A levegőminőség javítását illetően leszögezte, a mezőgazdaság – azon belül az állattenyésztés és a trágyakezelés – a teljes ammónia-kibocsátás 90 százalékáért felel, cél, hogy az uniós irányelv szerint ez az érték 2020-ig 10 százalékkal, 2030-ig pedig 32 százalékkal csökkenjen.

A miniszter szavai szerint

az agrártárca 2020 után elsősorban olyan előírásokat, illetve támogatásokat tervez, amelyek segítik az állattartási technológiák, a takarmányozás, a trágyatárolás fejlesztését, hozzájárulnak a szerves trágya környezettudatosabb hasznosításához.


    A digitális agrármegoldások elterjedésének fontosságáról szólva azt mondta, az Európai Unióban elsőként Magyarország fogadta el a Digitális Agrárstratégiát, amely tartalmazza a mezőgazdaságot érintő modernizáció várható hatásait, és feltárja a digitalizációban rejlő előnyöket.

  • Fejlesztenék a meglévő digitális háttér-infrastruktúrát,
  • megújítanák az agrometeorológiai mérőhálózatot,
  • illetve modernizálnák a növényvédelmi előrejelző szolgáltatásokat.

A Vidékfejlesztési Program hangsúlyos célkitűzésének nevezte az épületek és a beépített technológiák energetikai szempontú korszerűsítését, valamint az erdőtelepítések ösztönzését. Elmondta,

a telepítések fenntartásához szükséges támogatásokat 80-130 százalékkal emelte, magához a telepítésekhez használható forrásokat pedig megduplázta a tárca.


    A kifejezetten magángazdálkodók rendelkezésére álló dotációkkal a lehető legrövidebb idő alatt mintegy 25 ezer hektáron szeretnénk erdőket létrehozni – tette hozzá.

..

Forrás: MTI

Fotó: Pelsőczy Csaba

..

Megosztom: