Agrárgazdaság Élelmiszer magyar méz méhészeti ágazat fejlesztése

A beporzók védelme közös kötelességünk

Nagy István agrárminiszter aláírta a „ Támogassuk a beporzókat!” koalíció szándéknyilatkozatát.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy

a beporzóktól is függ a földi élet fenntarthatósága, szerepük a mezőgazdasági termelésben és az élelmiszeriparban megkérdőjelezhetetlen, megóvásuk közös társadalmi érdek. Az elmúlt években világszerte vált súlyos nehézséggé a vadon élő beporzók tömeges pusztulása, miközben a fajok száma és állományuk nagysága is folyamatosan csökken.

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a megfelelő beporzás hiánya egyszerre okoz gazdasági kárt a gazdáknak és emelkedő élelmiszerárakat a fogyasztóknak. Kifejtette, beporzók nélkül nincs élet, ugyanis a világon megtermelt élelmiszerek 70 százaléka függ a beporzástól. Teremtett világunk megőrzése érdekében szükséges az élővilág változatossága, az ökológiai egyensúly fenntartása – tette hozzá.

A dokumentum 5 pontban rögzíti, hogy az aláírók lépéseket tesznek a beporzók és élőhelyeik védelme érdekében – figyelembe véve a nemzetközi és regionális érdekeket –, stratégiát dolgoznak ki a témát illetően, megszólítják az érintetteket és párbeszédre törekednek velük, kutatásokat dolgoznak ki, továbbá együttműködnek a partnerszervezetekkel.

Megosztom: