Agrárgazdaság Agrárminiszter magyar agrárium

A helyi termék mindig a helyi gazdaságot erősíti

A helyi termékek mindig a helyi gazdaságot erősítik és sok-sok család megélhetését jelentik – mondta az agrárminiszter szombaton a Pest megyei Bagon. 

Nagy István a Magyar Piac Szövetkezet és a Magyar Női Unió szervezésében elinduló autós termelői piac megnyitóján azt mondta:

ez a kezdeményezés is mutatja, nagy szükség van arra, hogy a helyi termékek megtalálják a maguk vásárlóit.


Hozzátette, hogy minden egyes helyi piac sajátos, egyedi ízvilágot és más-más élményt biztosít vásárlóinak. 2012 óta csaknem megháromszorozódott a helyi termelői piacok száma Magyarországon, ami azt mutatja, hogy élénkül a helyi gazdaság – fűzte hozzá a miniszter.

Elmondta, a helyi piacok létrehozása mellett fontos feladat, hogy a magyar helyi termékek ott legyenek a nagy áruházláncok polcain is, ezért kérte az áruházláncok vezetőit, ezt tegyék lehetővé. Kiemelte,

a kormány feladata is, hogy a vásárlók figyelmét folyamatosan felhívja arra, mindig tudatosan vásároljanak, vegyenek magyar termékeket.

Nagy István elismerését fejezte ki az autós piac egyedi ötletének megvalósításáért Batthyány-Schmidt Margitnak, a Magyar Női Unió elnökének és Konrád Istvánnénak, a Magyar Piac Szövetkezet elnökének, valamint köszönetet mondott Palya Zoltánnak, Bag község polgármesterének is. 

Forrás: MTIFotó: Pelsőczy Csaba
Megosztom: