Jelentősen egyszerűsödik az öntözéshez szükséges vízjogi engedélyezési eljárás – mondta Nagy István agrárminiszter december 11-én, szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény elfogadása után, kedden a miniszter az MTI-nek elmondta, a kormány 2020 és 2030 között évente 17 milliárd forintot biztosít arra, hogy emelkedjen az öntözött területek nagysága, bővüljön az öntözésbe Részletek itt….
Szerző: DRNAGYISTVAN
AM: elfogadta az Országgyűlés az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényt
Nagy István agrárminiszter jelentette ki az MTI-nek december 10-én, kedden. A magyar gazdaság teljesítményében kiemelkedően fontos a mezőgazdaság. A magyar gazdaság és a magyar mezőgazdaság védelmében döntött a kormány az első gazdaságvédelmi akcióterv keretében az öntözési rendszer fejlesztéséről. Kifejtette: a kormány 2020 és 2030 között évente 17 milliárd forintot biztosít arra, hogy emelkedjen az öntözött területek Részletek itt….
Bíznak a jövőben a magyar gazdák
Nem tántorítják el a nehézségek sem a hazai gazdálkodókat attól, hogy megvalósítsák terveiket. Gondolataik, ötleteik vannak, ezért a beruházások lendülete 2020-ban is tovább erősödhet – mondta a Magyar Nemzet december 10-i számában megjelent interjúban Nagy István agrárminiszter. A gazdák a nehézségek ellenére is helytálltak, így az idén is jó évet zárhat a mezőgazdaság. A főbb Részletek itt….
Szigetközi impressziók – az Agrárminisztérium támogatásával
Kerekes István nemzetközi díjas fotóművész fotókönyvbe álmodott bemutatója december 7-én volt Mosonmagyaróváron, a Cselley-házban. Kerekes István 2012 óta első magyarként és a világon legfiatalabb fotóművészként kapta meg a Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének legmagasabb szintű, platina fokozatú kitüntetését. Természet és szociofotóival a világ 60 országában mutatkozott be eddig. Legeredményesebb fotója a máramarosi ukrán kislány portréja – Yelena Részletek itt….
VIII. Kárpát-medencei Összefogás Fórum
Nagy István agrárminiszter december 5-én, csütörtökön a VIII. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon mondta, Budapesten. A magyar kormány törekvése, hogy versenyképessé formálja a Kárpát-medence magyar közösségeit Hangsúlyozta, a fejlesztések során szorgalmazzák szűkebb értelemben a kárpát-medencei szintű magyar-magyar, tágabb értelemben a közép-kelet-európai gazdasági együttműködés megerősödését. A kezdeti, elsősorban erkölcsi, szellemi természetű segítségnyújtás a magyar gazdaság egyre jobb teljesítményének köszönhetően Részletek itt….
Nemzeti galamb-, baromfi-, nyúl-, és díszmadár kiállítás – galériával
Nagy István agrárminiszter november 30-án, szombaton a Nemzeti galamb-, baromfi-, nyúl- és díszmadár kiállítás megnyitóján, Budapesten mondta: A kormány dolgozik a kisállattenyésztés támogatásán. Nagy István emlékeztetett: új állattenyésztési törvényt hoztak, amely előtérbe helyezi a tenyésztést, tavaly év végén pedig elindították a nemzeti húsgalamb programot. Az agrárminiszter beszélt arról is, a kiállítás célja egyebek mellett a Részletek itt….
Aktív Magyarország – konferencia a turizmus népszerűsítésére
Kétnapos konferenciát rendez az aktív turizmus népszerűsítésére november 28-29-én, csütörtökön és pénteken Budapesten az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. Nagy István agrárminiszter közölte: tárcája szeretné közelebb vinni az emberekhez a természetet, ennek érdekében a most záruló EU-ciklusban több mint 40 milliárd forint jutott hazai és uniós forrásból a természeti értékek megőrzését és bemutatását célzó beruházásokra. Részletek itt….
Tovább erősödik az együttműködés – FAO
Az elmúlt évtizedben Magyarország nemzetközi fejlesztési tevékenysége és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) munkája szorosan összefonódott. Hazánk egyetért a FAO főbb célkitűzéseivel és továbbra is elkötelezett a szervezet munkájának támogatása mellett – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, a FAO új Főigazgatójával, Qu Dongyu-val folytatott november 26-ai tárgyalásán Rómában. A 2007-ben kötött megállapodás keretében Részletek itt….
Tudomány, kutatás, innováció – 70 éves MTA Mezőgazdasági Intézet
Nagy István agrárminiszter november 25-én, hétfőn, Martonvásáron a hetven éves MTA Mezőgazdasági Intézet jubileumi tudományos ülésén mondta: A 20. század kutatási eredményeivel a 21. század kihívásaira nem lehet megoldást találni Nagy István hangsúlyozta, hogy minden korszaknak megvolt a maga kihívása és azokra mindig a tudomány szolgáltatott megoldást kutatási eredményekkel, és azok gyakorlati alkalmazásával. Soha akkora szükség Részletek itt….
Magyar Méhészek XI. Világtalálkozó – a magyar méhészet stratégiai fontosságú ágazat
Nagy István agrárminiszter a magyar méhészek XI. világtalálkozóján október 24-én, vasárnap Gödöllőn azt mondta: A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek. A magyar méhészet kicsi, de stratégiai fontosságú ágazat, amely nélkül nagy ágazatok kerülnének bajba. Hangsúlyozta: a méhek által végzett beporzás nélkül a biológiai sokszínűség kerülne veszélybe. Erre tekintettel a Részletek itt….









