Öntözés és vízgazdálkodás

A biztonságos élelmiszertermelés alapja az öntözés

A biztonságos élelmiszertermelés alapja az öntözés, éppen ezért növelni kell Magyarország öntözött területeinek nagyságát – jelentette ki az agrárminiszter a víz világnapja alkalmából tartott konferencián kedden Nyíregyházán. Nagy István emlékeztetett, a kabinet célként tűzte ki, hogy az öntözött területek nagysága 87 ezer hektárról legalább a duplájára emelkedjen. Ezt segíti az a kormánydöntés, amelynek révén tíz éven Részletek itt….

Megosztom:
Környezetügy

Egyre nagyobb az erdők szerepe a magyar agráriumban

Egyre nagyobb az erdők szerepe a magyar agráriumban, az ország területének már mintegy 22 százalékát erdő borítja – ismertette Nagy István agrárminiszter kedden a Magyar Bankszövetség Jótett bank – zöld szív programja keretében tartott faültetéssel egybekötött rendezvényén. Hozzátette, a tervek szerint az erdősítési programokkal az ország erdővel és fával borított területét 2030-ra 27 százalékra növelik, Részletek itt….

Megosztom:
Külgazdasági hírek

Az Európai Bizottság uniós válságcsomagot jelentett be a bajban lévő mezőgazdasági ágazatoknak

Az Európai Bizottság végre meghallotta a tagállamok kérését és uniós válságkezelési intézkedésekre tett javaslatot. Ennek keretében rendkívüli pénzügyi támogatást kaphatnak a legnagyobb bajban lévő ágazatok, valamint ideiglenes jelleggel a meglévő zöldítési szabályok is enyhítésre kerülnek – mondta Nagy István agrárminiszter Brüsszelben. A tárcavezető kiemelte, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén az Európai Bizottság több Részletek itt….

Megosztom:
Brüsszel Külgazdasági hírek

Újra kell gondolni a Zöld Megállapodásban rögzített mezőgazdasági célértékeket

Az orosz-ukrán háború következményei jelentős élelmezésbiztonsági kockázatokat vonnak maguk után, ezért újra kell gondolni, és a kialakult helyzethez kell igazítani mind a Termőföldtől az asztalig stratégiában foglalt célértékeket, mind pedig a KAP stratégiai tervekkel szemben támasztott zöld ambíciószintet – mondta Nagy István Brüsszelben. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács március 21-i ülésén az uniós agrárminiszterek megvitatták Részletek itt….

Megosztom:
Digitális agrárstratégia Generációváltás az agráriumban

Digitális Falu Program bemutatása Rajkán

A Digitális Falu Program a Digitális Jólét Program keretében belül már egy éve nyújt lehetőséget a résztvevő kistelepülések számára. Célja, hogy ezen települések vonzerejének és az ott élők életminőségének magasabb színvonalra emelését segítse digitális és okos megoldásokkal egyaránt. dr. Nagy István agrárminiszter, térségi országgyűlési képviselő beszédében elmondta: A digitalizáció, az információs társadalom robbanásszerű térhódításának hatására Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Élelmiszer

Az agrár- és élelmiszeripar a legnagyobb perspektívával rendelkező ágazat

Az agrár-és élemiszeripar ma a legnagyobb perspektívával rendelkező, legbiztosabb ágazat – hangoztatta az agrárminiszter pénteken, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. (TM Zrt.) korszerű szarvasmarha telepének átadása előtti sajtótájékoztatón. Nagy István megfogalmazása szerint ” a szemünk előtt születik újjá a magyar mezőgazdaság”. Kiemelte: a nemzeti kormány eddig soha nem látott mértékű forrás biztosításával folytatja a vidéki Magyarország Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások

Most józan fejjel, felelős döntéseket kell hozni

Az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc örök érvényű üzenete, hogy a szabadság, a szuverenitás nem örökkévaló, minden nap meg kell küzdeni érte – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az 1848/49-es forradalom és szabadságharc március 15-i évfordulója alkalmából rendezett kitüntetési ünnepségen, pénteken, Budapesten. Az agrárminiszter szerint 1848 idusán a kérdés ugyanaz volt, mint napjainkban, hogy hogyan Részletek itt….

Megosztom:
Környezetügy

Az üzemanyagárstop a biztonságos élelmiszer-ellátást is garantálja

A kormány a magyar családokat és a biztonságos élelmiszer-ellátást is védi az üzemanyag intézkedésekkel – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter. A mezőgazdasági erőgépek mérettől függetlenül továbbra is a 480 forintos áron tankolhatnak a kutakon. Ez különösen fontos a gazdatársadalomnak és segíti mezőgazdasági termelőket a tavaszi munkák elvégzésében, amely a zavartalan élelmiszerellátás feltétele. Így Részletek itt….

Megosztom:
Környezetügy

A természet megóvása és fenntartása közös felelősségünk

Az elmúlt 10 évben Magyarország soha nem látott mértékben valósított meg természetvédelmi beruházásokat – közölte Nagy István Agrárminiszter a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tarnaszentmiklósi gazdálkodási központjának átadásán. A miniszter arra emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedben a több mint 78 milliárd forint összértékű, döntően nemzeti park igazgatóságok által végrehajtott 186 egyedi beruházás révén összességében csaknem 320 Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság

A vidék megmaradásának záloga az agrárium versenyképessége

A kormány gazdaságfejlesztési programjai a vidék megtartóerejét és az agrárvállalkozások, valamint a hozzájuk kötődő családok megerősítését szolgálják – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Kiskertészek Zöldség- és Gyümölcstermelői Kft. élelmiszer és táplálékkiegészítő gyártóüzemének átadásán, hétfőn, Nagykállón. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mindig is élen járt az egészséges és finom gyümölcsök Részletek itt….

Megosztom: