agrártámogatások, pályázatok, EU-forrás, KAP-forrás, vidékfejlesztési program

Vidékfejlesztési Program

A magyar vidékfejlesztési program támogatása Európában egyedülállóan magas

Nem véletlen, hogy Európában sehol máshol nincsen olyan magas támogatása a vidékfejlesztési programnak, mint Magyarországon – jelentette ki az agrárminiszter szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben.     Nagy István a 19. Csengeri Almanapok megnyitóján elmondta, a közös agrárpolitika (kap) forrásainak nemzeti társfinanszírozási mértéket a kormány nyolcvan százalékra emelte fel, ami háromszor nagyobb összeg, mint a korábbi években volt.    A Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások

Biztosítsuk jellemzően hazai forrásból a magyarok élelmiszerellátását

Ma már nemcsak a gazdasági, hanem a nemzetbiztonsági érdekünk is úgy kívánja, hogy a magyar társadalom élelmiszerellátását jellemzően hazai forrásokból biztosítsuk – mondta az agrárminiszter a XIV. Országos Kereskedelmi Konferencián pénteken Siófokon.     Nagy István szerint az elmúlt hónapokban a veszélyhelyzetben a kereskedelem rendkívüli módon helyt állt, „ütésállóvá”, válságállóvá vált, és a hazai élelmiszeripar még inkább felértékelődött. Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások

Megkétszerezi kapacitásait a Kometa 99 Zrt.

Öt éven belül megkétszerezi kapacitásait a kaposvári húsfeldolgozó Kometa 99 Zrt. – jelentette be a cég ügyvezető igazgatója pénteken Kaposváron, az agrárminiszter a kormány támogatásáról biztosította a fejlesztést.      Giacomo Pedranzini ügyvezető a cég telephelyén tartott sajtótájékoztatón elmondta: a vállalat készen áll a jelentős fejlesztésre, amellyel több száz új munkahelyet hoznak létre. Hozzátette: a cég Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások

A támogatási lehetőségek kiaknázásával valósíthatjuk meg a mezőgazdaság sokszínűségét és versenyképességét

A támogatási lehetőségek kiaknázásával valósítható meg a mezőgazdaság sokszínűsége, stabilitása és versenyképessége – mondta Nagy István agrárminiszter a Hortobágy-Faluvéghalma Kft. húsfeldolgozó üzemének ünnepélyes átadásán.     Az 1 milliárd forintra tervezett bekerülési költség mára 1,4 milliárd forintra nőtt, amelyhez az eredeti 50 százalékos intenzitású állami és európai uniós támogatás félmilliárd forint volt.    A beruházás másfél év alatt készült el, melynek Részletek itt….

Megosztom:
Szervezetek, együttműködések

Megnyílt a Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon című kiállítás

Megnyitották a Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon című kiállítást kedden a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A tárlat az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódó kulturális fesztivál első rendezvénye.     A kiállítást megnyitó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a „legmagasabb szintűnek” nevezte a magyar vadászati kultúrát, amelyet Ázsiából hoztunk és amely az osztrák, cseh és bajor hagyományok örökségével fejlődött Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások

Történelmi léptékű az agárfinanszírozás

A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.     A tárcavezető elismeréssel szólt a gazdák munkájáról, kiemelve: a mögöttünk álló küzdelmes közel másfél év megmutatta, Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások

Szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére – jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján. Nagy István közlése szerint a 200 milliárd forint keretösszegű felhívás forrásaiból az élelmiszeripari és a borászati tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések támogathatók. Az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás minimális mértéke 100 millió forint, maximális összege 5 milliárd Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

Már lehet pályázni a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére

A Vidékfejlesztési Programban 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére augusztus 2-tól lehet pályázni  – jelentette ki Nagy István agrárminiszter. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a szántóföldi növénytermesztés technológiai színvonalának emelése tekintetében központi kérdés a megtermelt és betakarított termények szakszerű tisztítása, tárolása és szárítása. A minőség megóvása és a tárolási veszteségek minimalizálása Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrártámogatások Hazai támogatások

Többletforrásban részesülnek az állattartók

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a takarmányárak nagymértékű emelkedése, az állatbetegségek okozta korlátozások, valamint a koronavírus járvány együttes piaci hatása indokolttá tette a költségvetésbe eredetileg betervezett, állattenyésztést segítő agrártámogatások Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Vidékfejlesztési Program

Kötelességünk a vidéki értékek megőrzése

Társadalmi párbeszédet kezdeményez Nagy István agrárminiszter a vidéki értékek és hagyományok megőrzése érdekében – jelentette be közösségi oldalán a tárcavezető. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a természethez való közelség, a kis közösségek és a mindennapokat átszövő hagyományok min-mind a vidéki élet csodálatos sajátosságai. Nagy Istvánt megdöbbentette, hogy a nyaralók panaszai miatt megszüntették Részletek itt….

Megosztom: