agrártámogatások, pályázatok, EU-forrás, KAP-forrás, vidékfejlesztési program

Dr. Nagy István FM államtitkár Földművelésügyi Minisztérium magyar kormány magyar termőföld védelme Választás 2018

Trendszerű pozitív folyamatok a mezőgazdaságban

Nagy Istvánnal, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkárával a többi közt arról beszélgettünk, hogy az elmúlt 8 évben a magyar állattartókat hogyan segítette az agrártárca, és hogy az elkövetkező időszakban várhatók-e olyan intézkedések, melyek a háztáji kisállattartást segítik a mindennapokban.   Köztudott, hogy Ön nemcsak az egyetemen adott elő nyúltenyésztés témakörben, hanem szabadidejében szívesen nyulászkodik, galambászkodik, Részletek itt….

Megosztom:
Dr. Nagy István FM államtitkár Fidesz Magyarország Földművelésügyi Minisztérium magyar termőföld védelme Választás 2018

A magyar mezőgazdaságért – Kölcsey TV interjú

2050-re kilencmilliárd ember él majd a földön, az ellátásukhoz pedig a jelenleginél hetven százalékkal több élelmiszerre lesz szükség. Ezért fontos, hogy már most olyan támogatásban részesüljenek a magyar gazdák is, amelyek lehetővé teszik számukra a fejlődést. Fontos, hogy egy kiszámítható támogatási rendszer mellett birtok- és igazgatáspolitikai intézkedések segítsék a magyar gazdákat mondta Nyíregyházán Nagy István Részletek itt….

Megosztom:
Dr. Nagy István FM államtitkár Földművelésügyi Minisztérium magyar termőföld védelme Választás 2018

Harcolunk a zsebszerződések ellen – rádió interjú (2018.03.08.)

Politikai hasznot remél az ellenzék attól, hogy az Európai Bíróság éppen most, a választási kampányban hozott döntést arról, hogy jogsértő a mezőgazdasági földterületek haszonélvezetére vonatkozó magyar szabályozás. A Földművelésügyi Minisztérium szerint az ítélet azt az eljárást vitatja, mely során a polgári kormány megakadályozta, hogy a zsebszerződések révén külföldiek szerezzék meg a magyar termőföldek jelentős részét. Részletek itt….

Megosztom:
Dr. Nagy István FM államtitkár Fidesz Magyarország Gazdafórum magyar kormány magyar termőföld védelme Választás 2018

Fontos, hogy növekedjen a hozzáadott érték a mezőgazdaságban

Szabolcs-Szatmár-Bereg agrármegye, itt él az országban a legtöbb, közel 30 ezer őstermelő – mondta szerdai, dr. Nagy István FM parlamenti államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján dr. Vinnai Győző. Az országgyűlési képviselő hozzátette: fontos, hogy a mezőgazdaságban növekedjen a hozzáadott érték, hogy az ott dolgozók bére is emelkedjen, hogy a gazdák tudjanak gépesíteni, piaci pozíciókat szerezni és javítani a termelékenységen. A szabolcsi gazdák Részletek itt….

Megosztom:
Dr. Nagy István FM államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Gazdafórum magyar termőföld védelme Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Választás 2018

Nagy István: ha az ellenzék hatalomra jut, veszélybe kerül a termőföld – Választás 2018

Ha április 8-án az ellenzék jut hatalomra, a magyar föld ismét veszélyben lesz, elvennék a magyar gazdáktól az általuk tisztességesen megvásárolt földeket és külföldi spekulánsok kezére játszhatnák – jelentette ki kedden a Vas megyei Ikerváron egy gazdafórum előtt tartott sajtótájékoztatón Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.     Utalt arra, hogy az Európai Unió bírósága kedden úgy Részletek itt….

Megosztom:
Dr. Nagy István FM államtitkár Fidesz Magyarország Földművelésügyi Minisztérium magyar kormány magyar termőföld védelme Választás 2018

Agrárinfó: Választás 2018, Brexit, Vidékfejlesztés – Fehérvár TV interjúk

Sok embert foglalkoztató kérdésekre adtak választ a héten Székesfehérváron a mezőgazdaság vezető szakemberei – videóinterjúkon, fórumokon és előadásokon keresztül. Legfőbb téma mindenhol a magyar termőföld védelme volt, de szó esett az eddig elért eredményekről és a megoldandó feladatokról, kihívásokról is. Az agráriumban részt vevők tájékoztatása az elsődleges célja annak az Országjáró Gazdafórumnak, mely március 6-i állomása Részletek itt….

Megosztom:
Dr. Nagy István FM államtitkár Európai Gazdapiac Földművelésügyi Minisztérium KAP-forrás magyar kormány német-magyar agrárkapcsolatok

KAP-forrás továbbra is csak a gazdáknak járjon

Ellenezzük a mezőgazdaságtól teljesen független új célok, így a migráció KAP-ba történő beemelését – mondta Nagy István, az agrártárca miniszterhelyettese a németországi Plauenben megrendezett 23. Európai Gazdapiacon tartott előadásában. Idén hazánk volt az esemény partnerországa, amely kiváló lehetőséget biztosított a magyar élelmiszergazdaság eredményeinek németországi bemutatására. A 23. Európai Gazdapiacot Nagy István nyitotta meg. Nagy István Részletek itt….

Megosztom:
Dr. Nagy István FM államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Országos Magyar Méhészeti Egyesület OMME

A méhészek munkáját ma már megbecsülés övezi

„A kiváló minőségű magyar méz Európában is elismert, a méhészek munkáját ma már megbecsülés övezi” – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) konferenciáján, Miskolcon. (2018. február 22.) Az államtitkár kiemelte, egyértelműen előmozdítja az ágazat helyzetét a szaktárca és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) stratégiai megállapodása. Emlékeztetett arra, Részletek itt….

Megosztom:
Dr. Nagy István FM államtitkár Földművelésügyi Minisztérium jövedelempótló támogatás viharkárosultaknak

Jövedelempótló támogatást igényelhetnek a fóliában termelő viharkárosultak

Százmillió forinttal segítik a fóliában termelő viharkárosultakat. A nyilatkozatot 2018. február 13-án jelentette be Dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Mórahalmon, egy agrár és gazdafórumon, az Aranyszöm Rendezvényházban.  Jövedelempótló támogatást igényelhetnek azok a fóliában termelő gazdák, akiknek tavaly októberben keletkezett káruk a viharos időjárás miatt. A kérelmeket csütörtöktől nyújthatják be.A falugazdásztól kért igazolás Részletek itt….

Megosztom:
Agrofield 4.0 konferencia Dr. Nagy István FM államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

A mezőgazdaság sikere az alkalmazkodáson múlik – Nagy István FM államtitkár az Agrofield 4.0 konferencián

Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden Budaörsön, az Agrofield 4.0 elnevezésű konferencián rámutatott: a modern  mezőgazdasági gépek segíthetik a termelőket abban, hogy felvegyék a versenyt a fejlett gazdaságokkal. A magyar mezőgazdaságnak a sikere érdekében alkalmazkodnia kell a folyamatosan változó feltételekhez. Ennek  elengedhetetlen feltétele a digitalizáció, a legkorszerűbb számítástechnikai eljárások, a precíziós gazdálkodás átvétele, minél szélesebb Részletek itt….

Megosztom: