.
Nagy István agrárminiszter május 20-án sajtótájékoztatón ismertette, Budapesten:
Csaknem 200 ezren írták alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) által indított petíciót, ezzel tiltakozásukat kifejezve az ellen, hogy Brüsszel az agrárforrásokból támogassa a bevándorlókat
A tárcavezető elmondta, hogy a kormány a kezdettől a petíció és a magyar gazdák mellé állt. Az eredmény minden várakozásukat felülmúlta, egy példaértékű és nagyon széles együttműködés jött létre a gazdatársadalomban.
„Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megvédjük a brüsszeli tervektől a magyar gazdákat és az agráriumot, ehhez a legfontosabb lépés a vasárnapi európai parlamenti választás” – tette hozzá a miniszter.
.
Nagy István szerint
a jelenlegi bevándorláspárti brüsszeli vezetés hiába tagadja, csökkenteni akarja az agrárpénzeket, hogy azt a migránsoknak adják. A közös agrárpolitikából (kap) elvont támogatásokkal a migránsok letelepedését és vidéki közösségekbe való integrációját akarja Brüsszel pénzelni.
Ezzel a magyar agrárium és a magyar gazdák támogatására is 25 százalékkal kevesebb kap forrás jutna, ez nagyon sok gazdálkodó és az agráriumban dolgozó megélhetését veszélyeztetné, és valamennyi magyar állampolgárra is hatással lenne.
Jelentősen drágulnának az élelmiszerek, szűkülne a kínálat, illetve a kétes eredetű és minőségű importélelmiszerek lepnék el a magyar és az európai piacot – tette hozzá a miniszter.
.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke kiemelte
a petíciót két hónap alatt összesen 194 970-en írták alá, az aláírásgyűjtés nemzeti üggyé nőtte ki magát, messze túlmutat szektorokon vagy politikai véleménykülönbségeken, és sikeressége bebizonyította, hogy komoly társadalmi támogatottsága van a magyar érdekek megvédésének.
Hozzátette, hogy a tavaly májusban megjelent brüsszeli tervezet szerint az Európai Bizottság számottevően csökkentené a kap költségvetését. A forráscsökkentés a területalapú támogatások szintjén a magyar gazdáknak hektáronként közel 15 ezer forinttal jelentene kevesebb támogatást.
Győrffy Balázs szerint ez visszavetné a magyar mezőgazdaság utóbbi években tapasztalt fejlődését, rossz hatása lenne a magyar gazdálkodók jövedelmi helyzetére, a foglalkoztatásra, a versenyképességre és a beruházásokra is. A drágábban előállított termékek nem tudnák felvenni a versenyt az importból, lazább szabályozási környezetből származó, kétes minőségű élelmiszerekkel – mondta.
Jakab István, a Magosz elnöke szintén elfogadhatatlannak nevezte a támogatások csökkentését. A tervezet szerint a következő ciklusban a kap-ban a magyar közvetlen kifizetések 16,4 százalékkal, míg a vidékfejlesztési támogatások 26,6 százalékkal csökkennének.
..
Forrás: MTI
Fotó: Pelsőczy Csaba
—