A tervek szerint az Agrárminisztérium hamarosan elindíthatja a programot.
Jól képzett falugazdászok segíthetik a határon túli magyar gazdálkodók boldogulását. A szakemberek segítségével számos támogatáshoz és pályázati pénzhez juthatnak hozzá az érintettek, a gazdaságok fejlődése pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy minél többen találják meg számításukat szülőföldjükön
– írja november 8-i számában a Magyar Idők.
A hálózat működtetésére évi 420 millió forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre. Ebből több mint száz külhoni szakember láthatja el fontos információkkal és a gazdálkodáshoz szükséges tanácsokkal a határon túl élő termelőket. Mint Nagy István agrárminiszter a lapnak elmondta:
a tárca ma már mintegy ötven agrárszervezettel működik együtt, rajtuk keresztül 500 ezer magyar gazdálkodó családot érnek el.
A határon túli gazdaszervezetek elnökei évek óta jelzik, hogy az ottani magyar agrárvállalkozókhoz egyáltalán nem vagy nem kellő mértékben jut el a gazdálkodásukat elősegítő támogatási vagy szakmai jellegű tájékoztatás
– fogalmazott a tárcavezető.
Ez egyrészt az államnyelv, illetve a modern információs technológiák nem megfelelő szintű ismeretéből, másrészt abból fakad, hogy nincs megfelelő érdekképviselete a magyar gazdák többségét jellemző kis- és középgazdálkodói rétegnek, illetve nem létezik kiépített, a gazdák szakmai orientációját szolgáló intézményrendszer az érintett országokban.
A Kárpát-medencei falugazdászprogram célja ezért az, hogy a határon túli agrárszervezetek olyan falugazdászokat alkalmazzanak, akik jól ismerik az államnyelvet, magas szintű informatikai ismeretekkel és agrárvégzettséggel rendelkeznek. Így tényleges segítséget tudnak nyújtani az érintett gazdálkodóknak.
A programra elkülönített forrás olyan befektetett eszköz, amelynek multiplikatív hatása van. A falugazdászok munkájának eredményeként a külhoni mezőgazdászok bevonhatóvá válhatnak az anyaországi kül- és belkereskedelembe is, a támogatások által pedig megerősödhetnek a gazdaságok
– mutatott rá Nagy István.
A szakemberek legfőbb feladata
- az aktuális pályázati lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatás,
- valamint azon életképes, magyar tulajdonosi körrel bíró és minőségi élelmiszert előállító kis- és közepes agrárvállalkozások feltérképezése és regisztrációja, amelyek révén a külhoni magyarság gazdasági ereje növelhető.
- Emellett a tárca várakozásai szerint a falugazdászok a külhoni gazdaságfejlesztési programokban benyújtott pályázatok véleményezése terén, valamint a nyertes pályázatok ellenőrzése szempontjából is kiemelt szerepet tölthetnek majd be.
Forrás: mti