Agrárminisztérium élelmiszergazdaság

Kocatelep és látogatóközpont átadás Somogyban – képgalériával

Kocatelepet, illetve egy oktató- és látogatóközpontot adtak át 2018. július 19-én, csütörtökön Somogy megyében. A somogyszobi Nagybaráti-pusztán tartott ünnepségen Nagy István agrárminiszter egyebek mellett a versenyképesség növelésének szükségességéről beszélt.

    A kocatelepet a Pádpuszta Kft. építtette a Somogy megyei Iharosberény közelében. A megyében állattartással, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Claessens Group pedig oktató- és látogatóközpontot hozott létre Somogyszobnál.

    Nagy István hangsúlyozta:

a magyar mezőgazdaságban ma a legfontosabb a versenyképesség növelése, ehhez elengedhetetlen

  • a technológiai korszerűsítés,
  • a hazai genetikai potenciál,
  • a korszerű takarmányozás
  • és a megfelelés a szigorú állat-egészségügyi követelményeknek.    

Az elmúlt nyolc évben a mezőgazdaság exportja 52 százalékkal nőtt, az állattenyésztés kibocsátása 47,2 százalékkal bővült.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az állattenyésztés számos nehézséggel küzd, a sertéstenyésztésben például több válságos időszak is volt. A válságból az egyetlen kivezető út, az egyedüli megoldás a beruházás, a befektetés, erre jó példa a Pádpuszta Kft. és a Claessens Group fejlesztése, amely a magyar kormány számára is fontos – mutatott rá.
    

fotó: Kovács Zoltán

Nagy István beszélt az utánpótlás problémájáról is a mezőgazdaságban, ezért kedvezőnek nevezte, ha az agrárcégek segítik a fiatalok pályaorientációját.
    

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője a Claessens Group tulajdonosait, a belga származású, magyar állampolgárságot szerző Claessens családot méltatva azt mondta:

az elmúlt két évtizedben a hagyományokra építve, ahhoz saját ötletüket, szellemi, anyagi tőkéjüket hozzátéve sikeresen gazdálkodnak. A mostani fejlesztések révén 20-25 új munkahely jön létre.

    

Claessens Johan, a magyar tulajdonú Claessens Group cégcsoport ügyvezetője (b), Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnöke (b2), Claessens Peter, a magyar tulajdonú Claessens Group cégcsoport egyik tulajdonosa (b3), Nagy István agrárminiszter (b4), Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata párti országgyűlési képviselője (b5), Neszményi Zsolt, Somogy megyei kormánymegbízott (b6), Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke (b7), Eller János polgármester (b8) és Claessens Christophe, a magyar tulajdonú Claessens Group cégcsoport egyik tulajdonosa (j) átvágja a nemzeti színű szalagot az Iharosberénynél létesült kocatelep, illetve egy oktató- és látogatóközpont átadási ünnepségén a somogyszobi Nagybaráti-pusztán 2018. július 19-én. A kocatelepet a Pádpuszta Kft. építtette a Somogy megyei Iharosberény közelében, a megyében állattartással, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Claessens Group pedig oktató- és látogatóközpontot hozott létre Somogyszobnál. MTI Fotó: Varga György

 

Claessens Christophe, a Pádpuszta Kft. résztulajdonosa ismertette,

az új, 4200 férőhelyes, csúcstechnológiának számító tejitató rendszerrel is felszerelt kocatelep 2,5 milliárd forintos zöldmezős beruházással épült, 20 százaléknyi támogatást nyert el a sertéstartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatból.

A telep négy hét múlva kezdi meg működését és a társaság stratégiai partnere, a Claessens Group számára is biztosít tenyészállatokat.
 

A létesítmény élen jár az állatbetegségek elleni védelemben:

  • a belépési előírások rendkívül szigorúak,
  • a több mint nyolchektáros területet három méter magas betonkerítés veszi körül, megakadályozva a vad- és háziállatok bejutását, az általuk hordozott fertőzések terjedését.

Claessens Christophe az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó Pádpuszta Kft. a 2010-es évek elején alakult, dolgozói létszáma a kocatelep átadásával mintegy 40-re nő.
    A nyilvános cégadatok szerint a kft. értékesítésének nettó árbevétele a 2016. évi 141 millió forintot követően tavaly mintegy 173 millió forint, az adózott eredménye a tavalyelőttinél mintegy 3 millió forinttal kevesebb, 22 millió forint volt.
    

Claessens Peter, a Claessens Group egyik tulajdonosa a cégcsoport 40 millió forint saját forrásból kialakított oktató- és látogatóközpontjáról elmondta, hogy azt iskolásoknak hozták létre az agrárszakma népszerűsítésére és saját tevékenységük bemutatására.

A fiatalok látni fogják, hogy az agrármunka menő, már rég nem egyenlő a sáros csizmával.

    Az üzletember kiemelte, hogy a cég tevékenységét igyekszik a fenntartható fejlődés jegyében végezni. Példának hozta fel, hogy

  • a  tej hűtéséhez kútvizet használnak,
  • amivel ezután az állatok hőstressz elleni zuhanyoztatását és a kukoricaföld öntözését biztosítják,
  • a permetezést kizárólag csapadékvízzel oldják meg.
        

A Claessens család mintegy két évtizede vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét, cégcsoportjuk mára Somogy legnagyobb állattartójává vált, szarvasmarha tartással, tejtermeléssel, sertéstenyésztéssel és -hízlalással, növénytermesztéssel foglalkozik.
    Claessens Peter idén márciusban az MTI-nek azt mondta, hogy 2 ezer tehenük van, éves tejtermelésük 20 millió liter, kocaállományuk 8 ezer egyedből áll, az állatok etetéséhez szükséges takarmányt saját szántóföldjükön termelik, valamint környékbeli gazdáktól vásárolják.
    A cégcsoporthoz tartozó Claessens Kft., Agrár Kft. és Csicsó Pig Kft. tavaly együttesen mintegy 10 milliárd forint árbevételt ért el, ez 25 százalékkal haladta meg az előző évit. 

Forrás: mti

 

Megosztom: