Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió reggeli műsorában kedden (2018. szeptember 4.)
Tudásalapú megoldásokra és a versenyképességet javító eszközökre van szüksége a mezőgazdaságnak annak érdekében, hogy a magyar termékek továbbra is piacot találjanak, az ágazat pedig képes legyen megoldani a következő évtizedek kihívásait
A mezőgazdasági termékek iránti kereslet egyre erősödik, hiszen 2050-re 70 százalékkal nő a világ élelmiszerszükséglete, a termőterület viszont 30 százalékkal, az ivóvíz mennyisége pedig 40 százalékkal csökken. Hosszú távra szóló megoldás ma még nincs, a feladat a jövő agrárszakembereire vár, ezért erősíteni kell az ágazatban dolgozók utánpótlását.
Nagy István jelentős eredménynek nevezte, hogy az agrárképzésben tanulók száma nem csökken, de hozzátette, hogy hosszabb távon 20-30 százalékkal bővíteni kell az utánpótlást.
A legsürgősebb feladatok közül kiemelte
- az öntözhető területek növelését, hiszen vízgazdálkodás nélkül nincs sikeres mezőgazdaság.
A 4,4 millió hektár szántónak csak kis része, összesen legfeljebb 85 ezer hektár öntözhető, ami jelentősen elmarad az európai átlagtól
- Nagy István szerint hónapokon belül lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gazdák a saját kútjaikból öntözhessenek.
A miniszter versenyképességi kérdésnek nevezte
- a technológiai korszerűsítéseket,
- az élőmunka kiváltását,
- a precíziós gazdálkodást
- és a telephelyek korszerűsítését is.
A gazdák növekvő hitelállománya azt jelzi, hogy az érintettek felismerték ezek jelentőségét és lehetőséget látnak a versenyképességet erősítő fejlesztésekben – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.
forrás: mti