Agrárminiszter Élelmiszer élelmiszergazdaság magyar agrárium

Tudatos fogyasztói döntések szükségesek a gazdaság erősítéséhez

A tudatos fogyasztói döntések, a hazai termékek vásárlása azon túl, hogy a gazdaságot erősítik és védik, sok ezer család megélhetését is biztosítják mondta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón, amelyet a Válaszd a hazait! kampány részeként zajló üzletbejárást megelőzően tartottak csütörtökön a Corvin áruházi CBA Prímában, Budapesten.

    A miniszter elmondta, hogy a koronavírus-járvány tavaszi tanulságait levonták, és a tapasztalatok alapján az ország önellátó képességnek nagy szerepe van, ezért fontos annak erősítése.

A magyar gazdák a vásárlók, a tudatos vásárlók kezében vannak. Ezért a kampány célja, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a magyar termékek vásárlásával a hazai, a helyi gazdaságot erősítik

– tette hozzá.


    Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is a magyar áruk vásárlására ösztönözte a lakosságot, mivel a kormányzati intézkedések mellett az is a munkahelyek megőrzését szolgálja.

A magyar termékek nem csak frissebbek és sokszor ízletesebbek, de környezetterhelésük is alacsonyabb, mint az import termékeké

– mondta.


    A világjárvány egyszerre sodorta veszélybe az emberek egészségét, a magyar gazdaságot, a magyar családok megélhetését és a magyar munkahelyeket – emlékeztetett, és hangsúlyozta, hogy hazait vásárolni egyet jelent a gazdaság újbóli megerősítésével és a munkahelyek megőrzésével.
    A kormányszóvivő szerint “aki tudatosan választ hazai árut, az nemcsak ebben tud segíteni, hanem biztos lehet abban, hogy minőségi, biztonságos árut fog venni, hiszen Magyarországon európai szinten is kifejezetten szigorúak az élelmiszerbiztonsági szabályok, amely saját magunk és a családunk egészségének az érdekében is egy fontos szempont.”


    Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy az üzletlánc tapasztalatai szerint a fogyasztói tudatosság is egyre erősebb, a vásárlók egyre inkább az ár-érték alapján hozzák meg döntéseiket, emellett sokan és egyre többen a magyar termékeket választják. Ebben fontos szerepe van a magyar üzletláncnak, amelyben egy korábbi független felmérés alapján 80 százalék felett találhatók meg a hazai termékek – mondta.

Forrás: MTIFotó: Fekete István

Megosztom: