Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság alakuló ülésén, hétfőn jelentette ki a parlamentben: Csak úgy lehetünk versenyképesek, ha az agrárium minden szereplője lépést tud tartani a változásokkal. A miniszter az eseményen arra emlékeztetett rendkívül fontos, hogy igazodjunk a magyar vidék változásaihoz, figyeljük az érzékeny területeit és vele együtt fejlődjünk. Nagy István hozzátette: az Agárminisztérium Részletek itt….
Szerző: DRNAGYISTVAN
Aratóünnep Dunakilitin – galéria
Június 30-án, Péter, Pál napján szentmisével és aratókoszorúval köszöntötték a hagyományteremtő ünnepet Dunakilitin. Az eseményen részt vett dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is, aki köszöntőjében kiemelte: Aratóünnep a mai, bár az elmúlt évtizedekben ez igencsak elfeledett ünnepé vált. Hiányzik a megbecsültség, a társadalmi elismertség, ami érződik is az agráriumon. Akkor van egyensúly, Részletek itt….
Mintegy 6 milliárd forint támogatást kaphat a méhészeti ágazat a következő három évben
Nagy István agrárminiszter nyilatkozta június 20-án csütörtökön az MTI-nek: Az Európai Bizottság jóváhagyta a tagállamok 2020-2022 közötti időszakra vonatkozó méhészeti programjait és a kapcsolódó uniós támogatások mértékét, a magyar méhészeti ágazat erejét mutatja, hogy Magyarország az uniós keretösszeg 7,8 százalékát, közel 3 milliárd forintot kap, ami a hetedik legmagasabb az unió tagállamai között . Hozzátette, Részletek itt….
Miniszteri látogatás az MKC kézilabdacsapatánál
Informális elnökségi ülést tartott a napokban az EU Fire-Mosonmagyaróvári KC NB I-es női kézilabdacsapatának vezetősége. Az elnökségi és a felügyelő bizottsági tagok, valamint a menedzsment munkatársai értekeztek, s az eseményt megtisztelte aktív jelenlétével dr. Nagy István miniszter, országgyűlési képviselő és dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere. Horváth Cs. Attila, az MKC elnöke köszöntötte a jelenlévőket és számolt be arról, Részletek itt….
Hatalmas lehetőség előtt áll a magyar akvakultúra ágazat
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács június 18-i ülése után a magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter közölte Luxemburgban: Elfogadták a miniszterek az uniós halászati támogatások 2020 utáni elosztására vonatkozó szabályokat. A magyar érdekeknek megfelelő, az akvakultúra ágazat igényeit szem előtt tartó megállapodás született, amely garancia lehet az ágazat további fejlődésére. Egyetértés volt a miniszterek között Részletek itt….
Több ezer hektár legelőt ad bérbe a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Nagy István agrárminiszter június 17-én nyilatkozta az MTI-nek: Az egykori bombázólőtér tájrehabilitációjának köszönhetően a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) területén csaknem 4000 hektár legelőterület bérbe adása vált lehetővé a helyben lakó, állattartással foglalkozó gazdák számára A lőszermentesített területeket a telekalakítást követően vonhatták művelésbe; a haszonbérbe adás folyamata pedig csak ezután indulhatott el. Az erről szóló Részletek itt….
Szélesedő nemzetközi agrárkapcsolatok
A mezőgazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt Kolumbia és Argentina nagykövetével Nagy István agrárminiszter Budapesten. Nagy István a Carmenza Jaramillo Gutiérrez kolumbiai nagykövettel folytatott tárgyaláson üdvözölte Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és Kolumbia együttműködését a kutatás-fejlesztés és az innovációs tevékenységre vonatkozóan. A miniszter a legfontosabb feladatnak hazánk és Kolumbia közötti kereskedelmi kapcsolatok fellendítését nevezte. Nagy István és Részletek itt….
Mezőgazdasági közfoglalkoztatási és szociális földprogramra pályázhatnak az önkormányzatok
Nagy István agrárminiszter június 12-én nyilatkozta az MTI-nek: Minden korábbinál nagyobb volumenű mezőgazdasági közfoglalkoztatási és szociális földprogramot indít a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) A program célja a vidéki foglalkoztatási lehetőségek bővítése, a települési önkormányzatok földhasznosítási lehetőségeinek kiszélesítése, a helyi mezőgazdasági termelés elősegítése és a helyben előállított agrártermékek arányának növelése – jelentette ki a miniszter. Nagy Részletek itt….
Tovább erősödnek az agrárkapcsolatok Magyarország és a Belorusz Köztársaság között
Tovább erősödnek az agrárkapcsolatok Magyarország és a Belorusz Köztársaság között. A belorusz és a magyar agrárkapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt Nagy István agrárminiszter és Aleksandr Ponomarev, a Belorusz Köztársaság nagykövete, Budapesten. Agazdasági kapcsolatok – különösen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar – elősegítése kiemelt feladat Magyarország számára. A Belorusz Köztársaság és Magyarország között az agráriumban jelentős együttműködési lehetőség rejlik a Részletek itt….
Egyszerűségében rejlik a Ladikos Fesztivál titka
2019. június 8-án újra megnyitotta kapuit az ország egyik legnagyobb népzenei rendezvénye, a 14. Ladikos Fesztivál. A hivatalos műsort Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg. Azért jövünk ide évről évre, hogy egyszerűen csak jól érezzük magunkat! Olyan értéket sugároz ez a rendezvény, aminek párja nincs. A maga egyszerűségében, a maga nagyszerűségében, minden Részletek itt….








