Közös érdekünk, hogy az állatvédelem és az állatjólét ügye Magyarországon a jövőben is biztos pillérekre, tudományos és szakmai alapokra épüljön – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Állatvédelmi Tanács alakuló ülésén, április 13-án, kedden. Az eseményen a miniszter kiemelte, a magyarok felelős gondolkodását az élővilág iránti tiszteletét tükrözi, hogy több mint negyedmillióan vettek részt Részletek itt….
Agrárminiszter
Új korszak a mezőgazdasági hulladékfeldolgozásban
Az új hulladékfeldolgozási technológiák hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszú távon is meg tudjuk óvni környezetünket – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Jager Csoport öntözőcső üzemének átadásán, csütörtökön, Nemesvámoson. A miniszter arra emlékeztettt, hogy hazánkban a mezőgazdasági termelők jelentős mennyiségben használnak különböző műanyag fóliákat a növénytermesztés és az állattartás során. Ennek következtében évente nagyjából 10 ezer Részletek itt….
Célegyenesbe fordulnak a KAP reform tárgyalások Brüsszelben
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács március 22-23-i brüsszeli ülésén az uniós mezőgazdasági miniszerek intenzív egyeztetéseket folytattak a Közös Agrárpolitika reformjáról. A 2023-tól induló új Közös Agrárpolitika előkészítése sorsdöntő szakaszához érkezett. A magyar kormány továbbra is mindent megtesz azért, hogy stabil kereteket biztosítson a magyar agrárium és a magyar gazdák számára – hangsúlyozta Nagy István. Az Európai Bizottság 2018 júniusában tett javaslatot az új uniós Közös Részletek itt….
Szijjártó: nyolc százalékkal nőtt az élelmiszeripar termelési értéke tavaly
A koronavírus-járvány okozta különleges megpróbáltatások ellenére is erős maradt a hazai élelmiszeripar, amelynek termelési értéke nyolc százalékkal nőtt tavaly – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mosonmagyaróváron, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át az Óvártej Zrt.-nek. Szijjártó Péter elmondta, hogy az iparág 147 ezer embernek ad munkát. Hozzátette, hogy a beruházásösztönzési program részeként az élelmiszeriparban 163 beruházás Részletek itt….
Több százmilliárd forintos forrásokból fejlődhetnek az állattartó telepek
Több százmilliárd forintos források révén fejlődhetnek az állattartó telepek a következő években – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban. center>/center> Az agrárminiszter Bőnyben az ország legnagyobb tojáscsomagoló üzemében arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is lesz elegendő élelmiszer, hiszen a magyar agrárium több mint 20 millió ember Részletek itt….
Több mint negyedmillióan töltötték ki a Magyarország Kormánya által indított állatvédelmi online párbeszédet
Nagy sikerrel zárult a mintegy egy hónappal ezelőtt indított online állatvédelmi felmérés, 260 ezernél is többen mondták el véleményüket. Az Agrárminisztérium és a Miniszterelnöki Kabinetiroda által indított online felmérés alkalmával Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott, hogy az állatvédelem talán még soha nem kapott akkora figyelmet, mint a 21. században, így az eszközöknek is huszonegyedik századiaknak Részletek itt….
Fontos, hogy a gyerekek odafigyeljenek a környezetükre
Országos programmá bővítené az agrártárca az iskolai komposztálók felállítását, ezzel is bővítve a gyerekek tanteremben szerzett ismereteit. Nagy István agrárminiszter a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola udvarán felállított komposztálót tekintette meg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel pénteken, ahol a miniszter azt mondta: végtelenül fontos, hogy a gyerekek odafigyeljenek a környezetükre. A Compastor elnevezésű komposztáló technológiát alkalmazó eszközt Részletek itt….
Csütörtöktől nyílik meg az új tanyafejlesztési pályázat
Idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető a közösségi oldalán közzétett videóban. https://www.facebook.com/nagyistvan.movar/videos/821795935039459 Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanya a magyar nemzeti örökség része, ezért megőrzését a tárca kiemelten kezeli. Nagy István szerint a tanyasi életforma reneszánszát éli, hiszen a tanyán lakók Részletek itt….
Új lendületet kapnak a székelyföldi agrárkapcsolatok
Összmagyar agráriumban gondolkodunk, amely mind a külhoni, mind az anyaországi mezőgazdaság számára gyümölcsöző fejlődést jelent – közölte Nagy István agrárminiszter, miután csütörtökön hivatalában fogadta Borboly Csabát Hargita Megye Tanácsának elnökét, Hajdu Gábort Hargita megye parlamenti képviselőjét, Korodi Attilát Csíkszereda polgármesterét, valamint Becze Istvánt, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnökét. A találkozón a felek egyeztettek abban, hogy Részletek itt….
Hazánk erős partnere az Egyesült Királyságnak
Magyarország és Nagy-Britannia közös érdeke a versenyképes agrárium erősítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában csütörtökön bemutatkozó látogatáson fogadta Paul Foxot, az Egyesült Királyság budapesti nagykövetét. Az egyeztetésen az agrárminiszter és a brit nagykövet egyetértettek abban, hogy gazdasági kapcsolatok területén a vám- és kvótamentes kereskedelem megvalósítása a cél a Brexitet követően. Az Egyesült Részletek itt….









