EU források, agrártámogatások, pályázatok,

Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások

A kormány megháromszorozza az eddigi mezőgazdasági források nagyságát

A kormány a jövőben megháromszorozza az eddigi mezőgazdasági források nagyságát, így 4265 milliárd forint lesz az az összeg, amellyel a jövőben a vidékfejlesztést támogatni szeretné – mondta hétfőn Alsónémediben az agrárminiszter.     Nagy István a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (Magosz) közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy országjárásra indult az Agrárminisztérium; településről településre, Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások

Csaknem 6 milliárd forint visszatérítést kap a napokban több mint 70 ezer termelő

A Magyar Államkincstár jóval a határidő előtt október 1-jén megkezdte a gazdálkodók számára az uniós szintű krízistartalékba a termelőktől korábban elvont, de ott fel nem használt források visszatérítését – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklusban a mezőgazdasági termelést vagy értékesítést érintő súlyos válságok kezelésére uniós Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások

2022-ben új ökológiai támogatás indul

Az Agrárminisztérium 2021 őszén – az agrár-környezetgazdálkodási intézkedéshez hasonlóan – új „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” felhívás (ÖKO) meghirdetését tervezi, 2022. január 1-jével kezdődő, 3 éves kötelezettségvállalási időszakkal, megemelt támogatási mértékekkel és a földhasználati kérdések rugalmas kezelésével – jelentette ki Nagy István. Az agrártárca vezetője kifejtette: a Közös Agrárpolitikában bekövetkezett átmeneti időszak áthidalása Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások

Konferencia a Szigetköz vízgazdálkodásának helyreállításáról

A szigetközi vízgazdálkodással és az éghajlatváltozás hatásaival kapcsolatos tervezéssel, informatikai és monitoring fejlesztések előkészítésével foglalkozó, „Insula Magna – Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program” nyitókonferenciáját tartották pénteken a mosonmagyaróvári várban.     Az Európai Unió és a magyar kormány egymilliárd forintot meghaladó összeggel finanszírozza a projektet, amelynek hazai közreműködői a Széchenyi István Egyetem, a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások

Történelmi léptékű támogatás segíti a termelőket

Történelmi léptékű támogatást jelent a termelőknek, hogy a kormány az uniós agrártámogatások társfinanszírozási arányát 80 százalékra emelte – mondta az agrárminiszter a tárca tájékoztatása szerint kedden Mosonmagyaróváron, az állattartó telepek korszerűsítési pályázatainak okiratátadó rendezvényén.     Nagy István közölte, hogy az eddigi döntések alapján 540 pályázat 229,6 milliárd forint támogatást kapott, amiből Győr-Moson-Sopron megye 32 pályázattal, Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások

Történelmi léptékű agrártámogatást biztosít a kormány 2027-ig

A magyar kormány 2010 óta vallja, hogy a vidék megerősödése számos előnyt, lehetőséget hordoz; az elmúlt évek gazdasági növekedése pedig lehetővé tette, hogy a kormány 2027-ig 4265 milliárd forintos támogatást, az előző ciklus összegének háromszorosát fordítsa az agrárium támogatására – mondta az agrárminiszter a mandiner.hu-n csütörtökön megjelent interjúban, amelyben bejelentette azt is, hogy egymilliárd forintot Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

Négyezer milliárd forint támogatást fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére

A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.  A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források Közös Agrárpolitika (KAP)

Győzött a józan ész, két év átmeneti időszak következik a Közös Agrárpolitikában

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Közös Agrárpolitika 2021-es és 2022-es évekre vonatkozó szabályait rögzítő átmeneti rendeletet. A jogszabály lehetőséget biztosít az uniós agrártámogatások és az átmeneti nemzeti támogatások jelenlegi formában történő továbbvitelére a következő két évben, valamint az Európai Helyreállítási Alapból közvetlenül a mezőgazdaságra fordítható források 2021-től történő igénybevételére – nyilatkozta az MTI-nek Nagy István agrárminiszter Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrártámogatások EU-s források Külgazdasági hírek

Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás

Megszületett a  megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban – közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-vel. Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban – tette hozzá a miniszter. Nagy István rámutatott: a megállapodás alapvetően fogja meghatározni a magyar mezőgazdaság támogatási Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források

Rádió interjú: Az európai környezetvédelmi megállapodás (European Green Deal) számos lehetőséget rejt

Nagy István agrárminiszter március 4-én reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában nyilatkozott. Az európai környezetvédelmi megállapodás (European Green Deal) számos lehetőséget rejt magába a gazdák számára, amelyeket csak úgy lehet teljesíteni, ha a finanszírozást is biztosítják hozzá.     A miniszter kifejtette, hogy a hétéves uniós költségvetésről a miniszterelnökök még nem állapodtak meg, azt követően Részletek itt….

Megosztom: